Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Korner Éva: Adalékok a magyar képzőművészeti avantgarde történetéhez a két világháború között. Kassák Lajos helye a magyar avantgarde tendenciákon belül

képeket festett, Mattis Teutsch a romániai avantgarde mozgalomban töltött be fontos szerepet - de a magyar művészet 1923-24 utáni fejleményeiben ők már nem vettek részt. Ki maradt itthon? Az idősebbek közül Kmetty János,Czigány Dezső,Perlrott Csaba, franciaországi hadifogságból hazatért Szobotka Imre. A fiatalok közül az Uitz nyomdokain induló Szőnyi,a hozzá csatlakozó Aba-Novák és a Kernstok-tanítvány Derkovits. Rövid ideig itthon próbálgatja művészi szárnyait Moholy-Nagy. Bár lassan elszármaznak a Bauhausba,nyaranta még visszatér Pécsre Breuer Marcell Molnár Farkas,egyelőre Pécsett él náluk kevésbé tehetséges,de velük azonos szemléletű társuk,Gábor Jenő. Az avantgarde itthon maradt elméleti képviselője Hevesy Iván,aki hamarosan felveszi a kapcsolatot és szövetséget Palasovszky Ödönnel. Mindkettőjük törekvése,fő gondja - különben is az avantgarde lényegi problémája - a művészet és a tömegek közös érintkezésszintjének,érdekszférájának kialakítása.A hazai fórumok szűkek - Nyugat,Magyar írás, Ars Una-, mint ahogy az elméleti írók-kritikusok köre is szűk,és az információk is akadoznak.A lényeges viták a nem magyarországi magyar nyelvű folyóiratok hasábjain zajlottak - MA, Egység, Akasztott ember, Kassai Munkás, Korunk, Periszkóp stb.-,1920-25 között a lényeges események az emigrációban játszódtak le, és itthon - ma már könnyű ezt fölényesen megállapítani - a kényszerű realitás a mégoly merész célkitűzéseket is mellékösvényre szorította,de egyezkedésre is kényszerítette a körülményekkel.Erre példa éppen a Palasovszky-Hevesy-féle proletkult-tömegművészet program,melyre itthon még a minimális lehetőségek is alig nyílottak meg,továbbá az a torzulás,amelyet a leginkább haladónak mondható folyóiratok hasábjain - Nyugat, Magyar Irás - egy-egy aktuális művészeti kérdés szenvedett. Ezúttal csak néhány kirívó példára hívom fel a figyelmet.Az egyik a Hevesi-Bortnyik párharc,amely a Bildarchitektur körül részben a Nyugat,részben a Magyar írás hasábjain zajlott le 1921-ben. Hevesy az 1919-es forradalmi és újabban a Komját-célkitűzésekhez kapcsolódó eszmények alapján nyilvánította puszta dekorációnak a képarchitektúrát,amelynek elméletét a polémia idején Bortnyik képei kapcsán Kassák fogalmazott meg. Nem arról van szó, hogy egy,az aktív-agitációs tömegkultúráért síkraszálló művészet-teoretikus elvet és egy,a közvetlen aktivizáló agitációs erőt természetszerűleg nélkülöző,absztrakt művészi megfogalmazást bizonyos történelmi szituációban ne lehessen szembeállítani,de az adott esetben éppen a szituáció volt alkalmatlan.Magyarországon 1921-22 táján a proletkultos tömegművészet nem terebélyesedhetett számottevő kulturális tényezővé, nem válhatott ütőkártyává az elvonatkoztatott képalkotással szemben,sőt annak a jelképrendszernek,amelyet Kassákék a képarchitektúrában megfogalmaztak,ekkor nagyobb volt a történelmi realitása. Amit itt kiemelni szeretnék,az az ellentétes művészeti szemléletek érdemi vonatkozásain túl,az elvi viták lehetőségeinek korlátolt volta és az információk bizonytalansága. A leginkább baloldali-liberális hazai fórumok sem tették lehetővé,hogy Hevesy egyrészt nyíltan kifejtse a maga állásfoglalását, másrészt, hogy a képarchitektúráról megalapozott vé12