Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

György Péter: Az absztrakció vége/mitosza

szet- és műveltségfogalom érintetlenül hagyásáról és kényszerű,de kikerülhetetlen újratemeléséről lett volna szó,

s ez nem fért össze Kassák világnézeti meggyőződésével,társadalomképével sem. Igy tehát az új kultúra mibenlétének kutatását vállalva Kassák szakított a munkáskultúra zárt osztályjellegének,végső soron az adott társadalmat legitimáló eszközével,

s egyben szembefordult a polgári társadalom művészeti intézményrendszereivel is. így Kassák számára nem volt releváns valamely,tevékenységétől függetlenül kialakult társadalmi nyilvánosság általi befogadottság,a már létrejött kereteken belül befutható, akár még oly magas ívű pálya sem.Számára mindez elérhető volt,csak épp nem elégséges. Amikor a munkáskultúra keretei közül kiindult,akkor nem a polgári társadalom intézményrendszere által teremtett legitimitást kereste,hanem hangsúlyozta kívülállását,függetlenségét, esetleg azoktól is,akik tevékenységét lehetővé tették. Kassák művészetének sorsát már pályája legelején összekötötte az általa alapított mozgalmak kérdésével. Máig döbbenetes bátorsága és önbizalma abból is ered, hogy halálos pontossággal és biztonsággal ismerte fel annak idején: az „esztétikai kultúra"

3 korában lehetőség nyílott egy minden addigitól független kulturális alternatíva elismertetésére. Különös módon rajta kívül a vele soha sem szimpatizáló Lukács György viseltetett koruk kultúrája iránt hasonló intenzitású ellenszenvvel, s talán nem túlzás az sem, hogy még kritikájuk irányultságában, radikalizmusában, mindkettejük kívülállás-szándékában is van bizonyos hasonlóság. Ugyanakkor e már kiindulópontjában is eleve „deviáns" pályaív különössége abban is megragadható,hogy a korszak hivatalos Magyarországával már szembenálló irodalmi közegtől Kassák igen hamar megszerezte az elismerést,

s ennek eredményeképp nem csekély morális tőkét gyűjtött össze pályája első szakaszában is.

4 S még ha érték is Kassákot épp a baloldali közegben bekövetkező megrázkódtatások,

5 elvitathatatlan, hogy a „második Magyarország" munkásságát fontos tényezőnek tekintette, még ha értetlenül figyelte,

s extravaganciának tekintette nem egy megnyilvánulását.Ám kívülállás és befogadottság kettőssége,az autonómia és partnerség dialektikája nem a festőre vonatkozott. Ennek következményeit azonban Kassák az emigráció után érzékelhette. Kassák avantgardista képzőművészeti munkásságának kezdetét keresve - függetlenül attól, hogy a képarchitektúra gyakorlatának elsőségét Kassáknak vagy Bortnyiknak tulajdonítjuk-e - bizonyosnak tekinthetjük, hogy az első absztrakt művek 1922 előtt készültek. A képarchitektúra előtti munkásság nyomtatásban is megjelent bizonyítéka az 1920-as Rajzköltészet,amely a MA 1921.január 1-i számának címlapján jelent meg. A képarchitektúra,amely a világnézeti bizonyosság vizuális kifejezője is lett Kassák számára,egyben a „kollektív individuum" sarkalatos fontosságú fogalmának a megfelelője. A képarchitektúra a kollektív individuum műfaja, az új világkép lenyomata. Mint azt Kassák egy - e katalógusban először publikált

6 - Hevesy Ivánhoz írott levelében kifejti: „Vajon lehet-e egyéb kifejezője a kollektív világszemléletnek,mint az architektúra? Festő esetében a képarchitektúra...Én (azonban) mint fundamentumot veszem asíkot,és arra építeni akarok. Azaz a síkból kifele akarok építeni a térbe. Ezzel az eddigi (kubistákat is beleértve) festészettel ellenkező álláspontra helyezkedem - nem hazudok bele perspektívát a síkba -, 108