Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Megjegyzések Kassák Lajos korai műveinek sorsához (G. M., Gy. P. P. G.)

„A kis fekete hölgy [Denise René - szerk.] megvette két művét Pán Imrétől, de eladni nem hajlandó semmit. Azt mondja: majd ha milliókat ér! Úgy csinál mind Herbinnel, Arppal és velünk, legszebb gyűjteményét tartogatja és nem állítja ki. Lehet, hogy neki van igaza. De írjon neki gyakrabban, próbáljon egy újabb Kassák kiállítást, mert csak egy ilyen alkalommal lehet szó a szövegeinek megjelentetéséről..." Kassák második párizsi kiállítása 1963 februárjában nyílt ugyancsak Denise René galériájában. E tárlaton már számos korai mű is szerepelt. A katalógusban felsorolt 41 munka közül 22 mű 1920 és 1926 között készült,a többi 1961-1962 között. E korai munkák egy része ma is azonosítható. A kiállítás után,1963.április 11-én kelt Vasarely levélben megfogalmazott kérdés döntő fontosságú Kassák egész életművének sorsát illetően.: [ „Kiszivárgott néhány hír a traktációkból. Azt hiszem, egy kérdést tettek fel Denise Renének: Hol vannak Kassák festményei, amelyeket 1925 és 1960 között festett? Mielőtt hivatalos lenne a kérdés, jó volna, ha engem felvilágosítana." Kassák válaszában, melyet részben idéz dátum nélkül Szilágyi János (Magyar Nemzet,1986. aug. 16.), mindent elkövet, hogy helyzetét világossá tegye. írása megrázóan pontos dokumentuma annak a feszült, nehéz helyzetnek,amelyben a festő 1963 tavaszán volt. „1928-tól (vagyis hat évi emigráció után) folyamatosan dolgoztam itthon. Részt vettem a K. U.T. kiállításain,amelyeket Dr. Rózsa Miklós-biztosan hallott róla - rendezett. Aztán jött a világháború, a nyilasok, Hitlerék. Mint annyi ember lakását,az enyémet is feldúlták. Könyveimet, képeimet elhordták, vagy ott helyben összetaposták. Lakásunk is használhatatlanná vált, egy vödör fenolt öntöttek szét benne és akkor mentünk falura, Békásmegyerre lakni, romos házba, bútor nélkül. Kicsit összeszedtük magunkat, feleségem kis keresetéből éltünk, s megint dolgozni kezdtem.Akkor szerkesztettem a Művészeti Tanács lapját,amely máig a legszebb, legmodernebb folyóirat volt. De nem sokáig élt, mert Rákosi Mátyás törvényerejű rendelettel betiltotta a modern művészet létezését Magyarországon. Nem volt szabad Bartók zenéjét játszani, szabadverseket írni, aktot és csendéletet festeni. Nem tudom, érthetik-e maguk ezeket a szinte elviselhetetlennek tűnő állapotokat. Ez az idő az alkotó szellem teljes megbénítását, vagy alakoskodásra kényszerítését jelentette.Otthon a négy fal között is szinte életveszélyes volt a modern művészetet kultiválni. Nagyonnagyon kevesen azért mégis dolgoztunk, de fölöttünk se múltak el nyomtalanul ezek az évek. Én például pillanatig sem csináltam azt, amit a bürokraták stupiditása követelt tőlem. Nyolc évig egyetlen sor írásom sem jelenhetett meg,egyetlen képem nem kerülhetett napvilágra. Dolgoztam, de semmiképpen a természetemnek megfelelő intenzitással. Inkább kísérleteztem. 1957-ben rendezett kiállításom, bárha nemcsak geometriai absztrakciót mutattam, nagy ellenkezést váltott ki. Ez a támadás már semmiképpen sem irritált - fenntartás nélkül folytattam régi utamat,amin ma is járok. A közbeeső anyagból tudok majd néhány darabot mutatni, ha nyárra meglátogatnak bennünket. Ezekből Hajdunái és Hervénél is van Párizsban egy-egy darab. Más darabok Amerikába, Hollandiába, Finnországba kerültek, megvásárolták őket, de hogy most hol vannak, nem tudom. Mindez furcsán hangozhatik Maguknak - de így bánt ki velem az élet. De úgy gondolom, ezek a szomorú tények nem fordíthatják ellenem azt a tanácskozó testületet,amelyről levelében ír. Ez úgy hatna, mintha utólag büntetni akarnák azt az apát, akinek a gyerekeit a háború és a Hitlerizmus agyontaposta vagy felfalta. Mondhatom,azok közé a kevesek közé tartozom,akik a világégés közepette is állták a sa142