Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Andrási Gábor: Látvány és konstrukció. Kassák Lajos festészete 1950-1967 között

konstruktivizmusát „meglátni" ebben a szerkezetességben, hiszen a békásmegyeri műveken a természet analíziséből bomlik ki egyféle lényegi összetevőkre utaló struktúra,míg a képarchitektúra par excellence absztrakt formaelemek egymásra vonatkoztatásával,egy némi egyszerűsítéssel geometrikusnak mondható stílus művészi konvencióihoz igazodva konstruál egyfajta spekulatív,az alkotónak egy ponton a „befejezettség" élményét nyújtó rendet. Az indíttatás tehát homlokegyenest különbözik: Kassák most a látványban megnyilvánuló törvényszerűségeket keresi; korai absztrakt alkotásai esetében egy adott és eleve „művészi" formanyelv közege útján maga kísérelt meg - látszólag „függetlenül" - a papír síkján elhelyezni bizonyos szimbolikusnak szánt formaviszonylatokat.És ami végleg elkülöníti a békásmegyeri Kassákot a húszas évekbeli önmagától,az munkáinak határozottan lírai-hangulati naplójellege. Békásmegyeren „sem természeti kivágást festettem, hanem a magam indulat-hullámzását,de nem közvetlen,hanem közvetett módon" - írta 1961-ben e korszakára emlékezve.

5 Kassák figurativitása nincs semmiféle összefüggésben a korszak hivatalos művészetével és „valóságközpontúságot követelő" művészetpolitikájával, hiszen a Gadányi-féle,a dolgok és a képzelet egyenjogúságára épülő kompozíció-felfogás - melyet Kassák is magáénak vallott és napi festői gyakorlatában művelt - nem csupán „több apró megnyilatkozásban"

6 hanem alapvetően különbözött az irodalmias és a múlt századi akadémizmus kelléktárát használó „szocialista realizmus"-tói.„A képek bennem vannak és nem rajtam kívül.(...) Ahogy a természetben nem látunk képeket, úgy a festményekben ne a természetet akarjuk viszontlátni,; mert a festészet lényege kifejezőeszközeiben van - a színben,vonalban és formában" - írta Gadányi,és Kassákot is idézhetjük: „Képem kompozíciójának központja bennem,az alkotóban van és így alkotásom minden elágazási szála végső sorban hozzám is tér vissza"

7 -; az ilyen elvi alapon álló alkotómódszer a korabeli művészetpolitika számára bőségesen kimerítette a „formalizmus" ismérveit. A békásmegyeri táj,a Kopasz-hegy lábától a Dunáig futó mezők és földek, a kertek fái és madarai 1949 körül Kassák számára már nemcsak idilli arcukat mutatták. A házat még 1946-ban kapta (budapesti otthona lakhatatlanná vált),

s ameddig aktivitásának különféle színterei fokozatosan fel nem számoltattak, nap mint nap innen utazott be a városba számos „hivatalát" ellátandó, Kassákon kívül még jó néhány művész igényelt ebben az évben ingatlant a faluban,zömük azonban nyaralóként,hétvégi házként, nyári műteremként használta a kapott házat-telket.

8 A sajtó több lelkes riportot közölt ekkoriban : „A festői szépségű dombkaréj alján megbúvó Békásmegyeren hónapok óta tökéletesen boldog emberek élnek: festők,szobrászok,írók,színészek,akik a kitelepített svábok kertjeiben rousseau-i örömben bújnak meg a természet ölén."

9 Nem egészen három év múlva - mikor „nyugtalan energiái" feloldására újból ceruzát és ecsetet vett a kezébe - a természet közelsége nem pusztán a vegetáció örök ritmusát és az „apró tények" bensőséges-szeretetteljes megfigyelését jelentette Kassák számára. A panteisztikus elmerülés és azonosulás helyett mind többször kétségbeesését és szorongásait transzponálta „tájképek"-ké.

1

0 Sötét,a la114