Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)

Imre Györgyi: Meghitt idegenek

A Bibliothèque Nationale adatbázisa szerint 1944. július 13-án nyitotta meg kiállítótermét a Rue de la Boétie 124. szám alatt, a Vasarely rajzai és grafikai kompozíciói ( Les dessins et compositions graphiques de Vasarely) című tárlattal. (Ez a terem 1976-ban zárt be. 1966. június 23-án meg­nyílt a galéria másik, Boulevard Saint-Germain 196. alatti elegáns, nagy üvegajtós helyisége, amely a multiplikák és a galéria kiadványainak bemutatótermeként működött a Galerie Jolas, a Sculptures Gallery és több más neves párizsi galéria társaságában.) Vasarely maga is a galéria társalapítója volt, amely nemcsak földrajzilag volt annaka 23-as Galériának a közelében, ahol 1930 tavaszán megnyílt a Cercle et Carré (Kör és négyszög) csoport első kiállítása. A Denise René Galéria folytatója, színhelye és propagátora lett a XX. századi absztrakció geometrikus fejleményeinek és általában a II. világháború utáni absztrakciónak, az op-artnak és kinetikus művészetnek. A galéria működését Vasarely mellett többek között Jean (Hans) Arp támogatta művészi tekintélyével, valamint a Cercle et Carré csoportot is alapító Michel Seuphor kurátori és elméleti tevékenységével. Ez lett a központja az egyesült államok­beli és latin-amerikai - elsősorban venezuelai és argentin -, valamint a nyugat- és kelet-európai geometrikus és kinetikus művészetnek, az op-art csaknem minden képviselőjének Schöffer Miklóstól Jesús Sotón, Carlos Cruz-Diezen át Julio Le Parcig. Michel Ragon Az absztrakt művészet kalandja (L'aventure de l'art abstrait) című könyvében (amely 1956-ban Párizsban, 1957-ben pedig Berlinben németül is megjelent) átfogó dokumentációval alátámasztva deklarálta a XX. századi absztrakt irányzatok, az Ecole de Paris folyamatosságát: a kubizmustól az orosz, holland, cseh és francia geometrikus törekvéseken és a Bauhauson át, többek között a Cercle et Carrét magába olvasztó Ab­straction Créationig és a Cobra csoportig. Könyve függelékében Ragon felsorolja ezeket a korábbi, az aktuális vagy éppen még nemzetközileg 7. Vö. Michel Seuphor: Círculo y Cuadrado. In: El estilo y elgrito. Catorce ensayos sobre el arte de estesiglo. Caracas, 1970. (Francia eredeti, 1965, Seuil Paris. Trad. Mariela Alvarez.) 113. skk.

Next

/
Thumbnails
Contents