Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

A boldog költő - LAKATOS ISTVÁN: Devecseri üzenete

raink puritán szobácskáit. Oda ők visszavonulhattak, ott egyedül lehettek, nem mint mi. Diákéveimnek ez az egy - egyetlenegy! - vágyképzete végigkísérte életemet. Dolgozószobámat szerzetesi cellának tekintettem, tekintem: csak teljes zavartalanságban, betett ajtó mögött szeretek, tudok olvasni, írni. Az átállás 1957-ben aránylag könnyű volt ezért. Most a cellát tekintettem dolgozószobának, s nagyszerűen haladt a munka. „Ha megjelent már Gabi új Homérosza, juttasd el hozzám - írtam feleségemnek, amikor először üzenhettem haza. - Szeretném olvasgatni már, mondhatnám, semmire se lenne nagyobb szükségem, mint az ő fordításaira." Gábor olvasta levelemet, megértette belőle tüstént: úgy látszik, lehetővé tettem (vagy tették számomra), hogy dolgozzam az eposzon. Elbűvölő dedikációval beküldte azonnal új, Fő utcai címemre a két, még nyomdafestékszagú kötetet. Hasonló merészségre kevesen bátorodtak az idő tájt. Akadtak azért. Szabó Lőrinc, Keresztury Dezső és mások is. Soha életemben oly elmélyülten, oly kiéhezetten, oly figyelmesen könyvet nem olvastam, mint akkor Gabi magyarítását. Közel két évig éltem együtt azzal a fordítással, és talán hasznosabb olvasmányom nem is akadt költői pályám során. Idekint - sok egyéb mellett - az történt közben, hogy Gábor sürgető ajánlatot kapott, fordítsa le az Aeneist, mert szerepel a kiadói tervben. Gabi a felkérést habozás nélkül visszautasította. Azzal indokolta, tudomása szerint odabent én dolgozom rajta, ha kiszabadulok, nyilván ennek honoráriuma lesz első keresményem, amire nagyon rá leszek szorulva akkor; jobban, mint lenne ő most. Ezért nem vállalja. Abban a néhány évben, 1956 után, Gabi is életének mélypontjára került. Nem kapott főtitkári, főszerkesztői, katonatiszti, tanári fizetést többé. Nem élt soha szegényebben. Lakásukon meg-megjelent foglalni már a végrehajtó. Mégse vállalta. Elbocsáttatásom után elsőnek talán ő csöngetett ajtómon. A majdnem kész fordítást - ceruzás kéziratból - ő olvasta először. Szabaduló államfoglyot nemigen kényeztettek soha. Keserves éveknek nézhettem elébe magam is. Gábor heroikus küzdelmet indított, hogy Vergiliusom kiadása túl soká ne húzódjék mégsem. Kilincselt értem, járta napestig a várost. Ajtók, amelyek előttem résnyire se nyíltak, az ő mosolya előtt sarkig tárultak. Latba vetette minden rábeszélőkészségét (volt neki!), hogy átültetésem nyomdafestéket lásson mielőbb.