Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Zeusz hasznos fia - LUKÁCSY ANDRÁS: Devecseri emlékek

Lukácsy András DEVEGSERI-EMLÉKEK Különös helyen ismerkedtünk meg két évtizeddel ezelőtt - egy házi hangversenyen. Füst Milán, amikor betegsége már meggátolta abban, hogy kijárjon, lakására hívta muzsikus ismerőseit, hogy élő zenét is hallhasson. Az idős költő, bár különböző időpontokban és motívumokból, mindkettőnket atyai barátságába fogadott. Akkor én már ismertem Devecseri Homéroszát, később görög-latin drámafordításait kóstolgattam, főként azok rádiófelvétele során, együttes munka közben. Nyájasan mondotta nekem Gábor: jól értem és híven tolmácsolom antikvitás-eszményét - holott az az igazság, hogy én tőle tanultam mindazt, amit a klasszikusoktól máig tudok. Lefegyverzően tudott kedves lenni, mindig és mindenkivel, akit körébe vont. Jókora volt ezeknek száma, barátok, ismerősök és munkatársak, hiszen* rengeteget dolgozott, és mindenütt „ott volt" - még fordításai színrevitelének legkisebb részpróbáit is ellenőrizte. És örökös műgonddal, folytonosan javított egész a bemutató, a megjelenés napjáig. Tudjuk, hogy betegágyán is szüntelenül tevékenykedett - két gyönyörű kötet a kivédhetetlen betegségtől, az elkerülhetetlen haláltól visszaperelt hónapjainak termése - és nem hagyta el sugárzó kedélye az utolsó napig: tanúsítják e kötetek és végső látogatói. Magam - valami indokolatlan tapintatból - nem látogattam; neki a távozónak volt gondja még arra is, hogy rámüzenjen. „Üdvözlöm barátomat Füst Milánban" - így szólt búcsúmondata s hogy a közvetített szöveg hiteles, azt nemcsak a kapcsolat keletkezésére történő utalásból tudhattam, de abból is, hogy a mondat skandálható, mint minden prózaszövege, nemcsak az írottak, az élőbeszédben elszállóak is. * Nemcsak én tanultam meg a görögöket általa - ő maga is egy életre szóló leckét kapott auktoraitól. Mindenekelőtt épp ezt, az élet feltétlen szeretetét. Ennek volt egyik megnyilvánulása a sosem lankadó munkakedv. Másik jele pedig az a fénylő szenvedélyesség, ami lírájában éppúgy visszasugárzott, mint köznapi emberi kapcsolataiban. Ezt tükrözte mindenekelőtt - az érzelmek természetéről vallott filozófiai nézeteit - az az emlékestje is, amit most hatvanadik szüle-