Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Amennyire lehet, nem ölünk - GÖRGEY GÁBOR: Amennyire lehet, nem ölünk

Görgey Gábor AMENNYIRE LEHET, NEM ÖLÜNK Ez a visszafojtott sírást józanságra váltó, kétségbeesett emberismeretében majdhogynem humoros fogadalom és óhaj a Bikasiratóban hangzik el. Devecseri Gábor új hangú, érett lírájának legszebb és legfontosabb darabjában. A poémának ebben a mondattöredékében is izgalmas dráma zajlik, szinte az ember története. Mert: a káosz után következett a „ne ölj" rendteremtő parancsa. Majd a folytatás: a „nem ölünk" lelkes cserkészfogadkozása, az újszerű parancs fölvetett fejű, meggondolatlan igenlése. Végül a „mégis ölünk" valóságát takargató alku, a „nem ölünk" fogadalma elé biggyesztett „amennyire lehet". Mennyi riadt precizitás van ebben a mellbevágó kiegészítésben, menynyi megrendült hit a pontosan körülírt helyzet szalmaszálnyi mentőerejében, a jogilag kevésbé támadható formula meghatározatlan őszinteségében. Meghatározatlan, mert az „amennyire lehet" egyúttal szabad számlát is nyit az ölésre, esendőségünk megbocsátásra kalkuláló kibúvóját: amennyit pedig öltünk, azt már nem bírtuk visszatartani. Félelmetes, nagy telitalálata ez Devecserinek, az emberi tapasztalás egyik alapmondata. És ráadásul heroikus. Ez benne a legkétségbeejtőbb. Mert a nyakló nélküli öldöklés történetében ez a relatív fogadalom, ez a félabsztinens tartózkodás heroikus tiltakozássá emelkedik. Heroikus tiltakozás, mely alá- és mellérendelt mondatokban, gondolat- és zárójelek fenntartásaival körülírja, mely eseteket kénytelen kivételesnek tekinteni, amikoris ezt a viszonylagos heroizmust is föl kell adni átmenetileg ... Fél mondatban a mű? Itt valóban elvégezhető ez a művelet, de méltatlan mutatvány lenne a költemény szívszorító komolysága mellett. Mert számomra ez a legkomolyabb téma, és a legfontosabb, ma és mindenkor: a „nem ölünk" és az „amennyire lehet" közötti legkisebb távolság megteremtése. Vagy egyszerűen és lapidárisan: tiltakozás az erőszak ellen. A Bikasirató egy nagyszerűen ősi és modern helyzetben, gondolat és metafora költői arénájában szinte összezsúfolja az emberiség valamennyi nagy erőszakélményét. És a költő, hol a könnyeit, hol utálkozását visszafojtva írja le fegyveresek, áldozatok és szurkolók örök hármasát, a vérontás szent misztériumait és profán meccseit. Nagy és megrendítő vers a Bikasirató, a költői szinté-