Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az istenek kegyeltje - KARINTHY FERENC: Istenek gyermeke

gadó mester. Szerencse fia szabadjeggyel jut föl a Parnasszusra: az írói, költői hivatásba Tersánszky, Somlyó Zoltán, Karinthy avatja be s vigyázza első lépteit, meg a távolabbi istenségek, Kosztolányi, Babits, József Attila! Kedvenc és eminens őnáluk is: szinte kamaszfejjel jelennek meg első versei a Nyugatban, majd a Szép Szóban. Korán kiválasztották és kiszemelték, hogy átvegye a stafétabotot, s ő már kölyökésszel is tudta a legnehezebb leckét, a költészet fő titkát: hogyan őrizzen, és fusson is tovább, új salakokon. Gyermeke, harmadjára, a tudomány isteneinek. A közepes gimnáziumi tanuló az egyetemen, maga választotta elemében, hirtelen az élre tör. S a különböző irányzatok, az egymással gyakran vitázó mesterek, Kerényi és Huszti, Moravcsik és Waldapfel és Szerb Antal egyaránt karolják fel és fogadják barátságukba a Gatullust fordító és Kallimakhoszról disszertáló, a költészetet a filológiával oly játékos-kecses könnyedséggel egyesítő fiatalembert. Idézzük föl, amilyennek kirándulásainkon láttuk, mikor a pilisi és a börzsönyi hegyek „százféle zöldje" integetett neki. Vagy este, hazafelé a hajón, feketén lobogva a szélben, ahogy együtt énekeltünk kánonokat, operaáriákat, népdalokat, míg a partok lassan alvilági tájjá sötétültek, a Duna Acheronná. Idézzük Verőcén, a vízben fröcskölve, játékok, mókák, blődlik, szerelmecskék közepette, idézzük a Mythos költőjét: Hol az a nyár? Nyargal velünk; repül kis ösvényeink fölött, új percek ellen ezer képével tiltakozva tüntet, s csak ott lesz vége, ahol majd nekünk is sárral kenik be bágyadott szemünket. Vagy Lepencén, szerelmecskék után az életre szóló szerelemben. Azzal, aki majd az utolsó pillanatig mellette marad, idézzük az ifjúság tündéri fényében ővele, kinek haját a nap fakítja, szép nyári fényt is ad neki. És nyáját vele gyarapítja, a többivel terelgeti ... S itt álljunk meg, ne kövessük tovább útját. Hiába ismertük annyi esztendeje és futott egyazon vágányon életünk: alakja minduntalan ellenáll a besorolásnak, mert színesebb, izgatóbb, egyre megfoghatatlanabb, meghatározhatatlanabb. Csupán kettőről még, néhány szóban: humanizmusáról és magyarságáról. Hisz mindkettő már e korai években is jól hallható hitvallása. Hallható, de tán