Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Az istenek kegyeltje - RÓNAY LÁSZLÓ: Az istenek kegyeltje. Devecseri Gábor hatvanadik születésnapjára
Rónay László AZ ISTENEK KEGYELTJE Devecseri Gábor hatvanadik születésnapjára „Hadd teljék el életünk / - mint lehet - szelíden, / gyolcsban zengjük énekünk, / nem csalános ingben" - e szavakkal fejezi be az elmúlás ellen írt nagy vallomását, a Bikasiratót Devecseri Gábor. S ő maga kétségtelenül gyolcsban járt, mikor verseit, elbeszéléseit, esszéit és műfordításait írta, ám csalán-inget adott rá az élet: szorongatta, megpróbálta, kiürítette vele a szenvedés poharát, megtörni azonban nem tudta. Hiszen, mint kedvelt hősei, a mitológia alakjai, bűvös szökkenéssel lendült ki az életből, a halhatatlanok kórusának lett tagja, annak a világnak a részese, amelyet jórészt az ő érdeméből, fordításainak nagyszerű telitalálataiból ismerhettünk meg. Végre találkozhatott Hermésszel, az istenek szárnyas hírnökével, kedvencével, s a leleményes Odüsszeusz oldalán járhatja be az Alvilágot, melynek kegyetlen urát annyiszor gyönyörködtette Orpheuszként lantja szavával. Szerb Antal regényében, az Utas és holdvilágban - mely annak a szellemi körnek a kisugárzásában született, ahová Devecseri Gábor is tartozott egy időben - fel-feltűnik Rodolfo Waldheim, „a világhírű magyar ó-filológus és vallástörténész", aki megszállott szenvedéllyel igyekezett szóra bírni az antikvitás emlékeit, ám ugyanazzal a szenvedéllyel vetette bele magát a habzó életbe is. Devecseri Gábort is ez a kettős megszállottság, szent mánia űzte egész életében. Aggályos műfordítói pontosságáról legendák keringenek még ma is a nyomdászok között. Kétségtelen tény viszont, hogy hozzá hasonló művészi tökéletességgel és természetességgel még egyetlen műfordítónk sem szólaltatta meg az antik világ kiemelkedő alkotásait. Fiatalságától eljegyzettje volt az írásnak és az irodalomnak. Személyes közelségben élt a „lágymányosi istenek"-kel, Karinthy Frigyessel és Somlyó Zoltánnal, hetenként többször is láthatta Kosztolányit, Babitsot s a Nyugat szinte valamennyi író-óriását, sétái, kirándulásai közben Tersánszky Józsi Jenő hatalmas lépteihez igazíthatta a magáéit. Legkedvesebb barátjával, Karinthy Gáborral, aggályos gonddal írták egymás fölé kedves íróik nevét a lépcsőház falára, gondosan ügyelve arra, hogy a sorrend az érték hierarchiáját is kifejezze. Kettejük alakja kivehető azon a képen is, mely a huszonöt éves Nyugat ünnepén készült a Zeneakadémián. Ott ülnek a színpad mögött, még a háttérben,