Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

gedj, ha engedni nem szabad. (Gépen írok — a nagy Adleremet kicseréltem -, s bizony a gép módosítja az árnyalatot, kalkuláld ezt bele levelembe.) Versek... Megidézted a szellemeket, huss, menekülj! Ha azt nem írod, hogy „hasalni" voltál kénytelen, hát most se küldök, de így szinte kényszerítettél. Itt egy komplexumot kellene fölvázolni és kifejteni, este fél tizenegy, feküdni kell, mert mostanában én is rávetemedtem az éjszakákra. Valahogy természetesnek tartottam már, hogy verseim nem tartoznak bele érdeklődésedbe, hiszen az irodalom nem viszonosság, ha viszonosság, átok is az. Kis verseket is kapsz, igénytelen sorok, néha hónapok lassú ringása hozta ki őket. Egyszer csak ott remegtek a tollam hegyén, s énnekem oly jólesett leírnom. Tartsak prédikációt hozzájuk? Gyúrjalak? Ugye nevetséges? Magad is mosolyogsz? De mégis úgy félek... Igényinterferencia, előítéletek, tartalék... Milyen lehetőségbe dobom be őket? Németh Lászlót ismerem, és mégse ismerem. Csinálok föltevéseket, s ezek légbe hullanak. Idézzem a múltat? 1928. Levelet kaptam, elragadtatott hang... Emlékszel? Egyik legérdekesebb problémám az volt: mi az oka, hogy Németh László, akiben annyi rokon vonásra ismertem, éppen engem feledett el leghamarabb? De aztán arra gondoltam: nagy körön mozog, irodalmi élet, Budapest, meg aztán nekem is a Miszt. ünnepi asztal óta nem jött önálló könyvem, sok gyenge versem megjelent lapban stb. stb. Majd a sors valamikor összehoz, de ha nem hoz össze, az se baj. Verseket önmagunknak csinálunk, csak akkor sikerülnek, ha igazán önmagunknak. (De már idegesít a sok fecsegés, érzem a „sztereotípiát"...) Tehát itt vannak a versek, ha elolvastad őket, légy szíves visszaküldeni őket. Az Uj Irók-sorozatban meg fog jelenni 20-30. Elég ennyi. Csak ennyi jó legyen. Úgy vágyom magamat egyetlen versbe zsúfolni, jó lenne lemerülni a tenger mélyébe, valami hosszú álomra, hogy két sorban elrebegjem. Levelemnek vége. Nem sikerült. Mégis elküldöm, mert a versekkel már amúgy is kipakoltam. Ne vigasztalj! Nem vagyok érzékeny. Semmi jót nem várok Tőled ezen a téren, valahogy ez az érzésem. Talán néhány év múlva. Egy bizonyos: kezdő vagyok. Már 1923 óta. (Lásd a Testvér gályák kozmikus dadogásaít, amelyek azonban szívből jöttek. Most is dadogok. Csokonai rendkívül érdekel. Nyers anyag, és rajta át a trilla... Verseimet nem szedem idősorrendbe. 1928—1932. — vegyesek. Te bizonyára kis fáradsággal meg tudnád jelölni a sorrendjüket. Egyet elárulok, legutolsó: Ez itt Hadház. (Kint jártam adóügyben, Bocskay-kerti kis kunyhóm ügyében, s egy verssel tértem vissza.) Kedves Barátom, érezd Te is magadat kezdőnek, ne akarj már mindenáron anno 1933. befejeződni. Az örök nekirugaszkodás és örök kamaszság nevében, igaz barátod: G.P. Debrecen, 1933. jan. 3. Másnap. Tegnap este meglehetős futtában gépeltem a túloldalt, sok mindent kihagytam. A tájkutatás nagyon érdekel, örömmel olvasnám a bővebb ismertetést. Csak a Tanura vonatkozzék mindez! Minden a Tanún belül, mert az erődet koncentrálni kell. Amennyiben nem a Tanura vonatkozik, hagyd el egyelőre. Neked a három számot, ami