Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

még ebben az évfolyamban hátra van, olyan dicsőséggel kell befejezni, amilyennel megkezdted. Lehet a két első számban hiba, de nagy erényei ellensúlyozzák. Kíváncsi vagyok, vetted-e valami hasznát hozzászólásaimnak? Én mindenesetre úgy szívemen viselem az ügyet, mintha az enyém lenne. Túloldalt azrt írtam, hogy elfelejtkeztél rólam. Minden nagyon jól van így, ahogy történt. Én Neked csak hálás vagyok. Napkelet-tanulmányod (1928) bizonyos ellentmondása dacára is a legjobb, amit rólam írtak. Én nagyon sokat tanultam belőle és Belőled. Arcodat is azért kémleltem oly hosszan, hogy önmagamat tisztábban lássam. Ahogy pályádat kipontoztam, ez némileg az én céljaimnak is kipontozása: kis felületen sokat, a lassú érlelés — mindezek a Veled való birkózásban tudatosultak bennem. Lírai eszmény? Erről lehetne hosszan tárgyalni. De a definíció segít-e valamit? „Emóció..." Ugye, ez volt az a komikus Gulyás-refrén akkor Debrecenben? Igen, [az] intellektus csak eszköz, a pillanatban meg kell olvasztani a tárgyakat, a szabad asszociációnak megnyitni a zsilipet, utat tárni a tenger előtt, a káosz előtt, de aztán kegyetlenül körülkeríteni, mert különben jaj nekünk. Én benned a „nyilallást" szerettem legjobban, túl minden elméleten és rendezésen. A dolgokba „belenyilallás" kötött talán össze bennünket... Isten Veled! Kis családodnak boldog újévet! Vigyázz az egészségedre, ha fáraszt, dobd félre ezt a sok firkát, hiszen sorsunk nem egymás kezébe van letéve. Épp ez a szép, ez a jövendőbe való hínáros belelengés... Várom a Gyászt és a verskollekciódat. H.-nál puhatolózni fogok, persze mint a magam kezdeményezését vetem fel a dolgot, tisztán a magamét, s ha akadályok lesznek, legföljebb kapsz tőlem egy kérlelhetetlen bírálatot. Nagyon érdekelnek a verseid. „Utolsó látogatás"-om még forrong, sokat kihúztam belőle, a kombinatív elemet akartam megszelídíteni. Valószínűleg eldobom. Sok mást is kályhába dobtam. Én csak ennyit tudok: ez és ez a vers födi-e érzésemet vagy nem. De hogy a másét födi-e, honnan tudjam? Ezt mindig ki kell próbálni. Félek, hogy a Te sok-sok terved közt elvész az én kis világom. Ki köteles észrevenni, mi van néhány sorba belepréselve? S hátha csak én látom benne az életet és napsugarat? Hallucinálom benne a múltat, mint Ágnes asszony... G. P. 25. [Budapest, 1933. jan. 23.] Kedves Palim, verseidet majd magam viszem le 31-én, akkor bővebben is beszélhetünk róluk, addig is hadd nyugtassalak meg, ha ugyan nyugtalankodtál. Magad írtad, hogy vakondok-természet vagy. Lírád erényei és hibái ebből a természetből erednek. Tulajdonképp igazán boldog ember vagy, mert lírád a magad számára készül, megengeded magadnak azt a fényűzést, hogy ne törődj olvasóiddal. Nincs „szereped", csak örömöd, s ez olyan nagy dolog, hogy kárpótolhat relatív sikertelenségedért is. Verseidből hiányzik az irodalom