Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Én hónapokkal előre vetem érzésem árnyszóróját, s csak később jutok formulára. A Tanu I. + ll.-ről majd az évfolyam lezárása után tudok esetleg komolyabban nyilatkozni. Az eddigi észrevételeim nem födik a „komplexumot". A tanulmány végeredményben mégis az „igazság" műfaja, Arany János rajtam kívül fekszik, s azt a valakit kell megragadnom. Lehetnek bennem vágyak („bárcsak Arany nagyobb lehetne!") — a vágyakat el kell nyomnom... Te is elnyomtad, most világosabban látom, csakhogy: szerettem volna, ha elöljáróban módszered a lap mozzanata it még jobban kiélezed, s egy-két vonást megszelídítesz (redukálsz). Amit jegyzetemhez hozzáfűznék: Arany normája nem „akadémikus" pálya, az ő normája tengerig nyúló birodalom: az anarchia mossa határait. Elnyúlik az anarchiáig (ennek megállapítása a Te érdemed, Te élezted ezt így ki), de (s itt van az eltérésem tőled) lombja és sudara a fél világ, s ez nem „alkati hiba" nála. Ismét idézek: „anakoréta"... „Csalódott a barátaiban? Otthagyta őket!" Hátha ez a levél fölösleges már? Unottan olvasod, csillag-távolból? Megérdemlem. Te annyi szépséget adsz havonta — s én? Toprongyos töredékeket. Töprengek: Erdély, rombolások, Oroszország, tömeg... Tegnap Leninről vitáztam. Valaki így szólt: „Te Németh László levegőjében élsz, nem csoda, ha idegen neked ez az anarchia. Lenin egy más, mélyebb nyomású világ, számotokra — a logikán túl — megközelíthetetlen..." — Én így szóltam: „N. L. mélységét nem lehet kétségbevonni. Mindenesetre: ő nem lenini és szocialista [?] dimenzió. S joga van nem ilyennek lenni. Ő a megvilágított mélység," (S hasonlatom bevégzésére a tengert hoztam fel, mely alulról reflektorfényt kap...) Itt küldök „önigazolásul" két levelet... Babitstól „áradozva" kértem bocsánatot? Tényleg, egy-két levelem nagyon udvarias volt.de — úgy látszik — bosszantotta őt ez a meghajlás, mert a lendület ívében orrába csaptam homlokomat. Pl. a mellékelt levelére elküldtem a N. L.-tanulmány különlenyomatát, íme, itt a tanulmány, sajnos nem tudtam rövidebbre fogni, de mivel a szerkesztő urat a kérdés nagyon érdekelte, tisztelettel továbbítom... (Szeretek „tacskó" is lenni, játszani a ,,nagy"-okkal.) Erdélyi József... Nagyon szemébe kellene Józsinak nézni. Nagyon melegen és nagyon igazságosan. Tulajdonképp ezt csak Te vállalhatod. Próbáld meg. Őt kötelezi a múlt. S valljuk meg, ő nagyon aprópénzre váltja a múltat. Inkább hallgatna, gyűjtve erejét... Szeretem Józsit, s végtelenül bánt az esete. Illyés? Értékesebb, de okosságában van valami „félremosolygás", Józsi legalább, ha zuhan, hát hasra zuhan. Az okosság célszerű, de nagy baj is, ha szerkezetre megy. (Egy hét telt el az első lap óta. Hét esztendő vagy hétszáz? Feladjam ezt a firkát? Aggódva adom. Az az érzésem, kíméletből még írsz nekem, de a Te száguldó áramodban életem: gyűrött kártyalap.) [Gulyás Pál] 22. [Budapest, 1932.

dec. 7. {?)] Kedves Barátom, Géza itt lesz nálam holnap, s ő majd elviszi a nem-fizető előfizetők jegyzékét s más fo-