Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

mányt, este összejövünk hárman: Juhász Géza (a nagy megalkuvó, egyeztető), jómagam (?), Szabó István (az egyetemi tanár). Újra felboncolunk, alig várom az alkonyórát. Úgy érzem — lehet, képzelődöm —, mintha e tanulmány sarkában meghúzódnék levélváltásunk árnyéka. Az ajánlást rejtett üzenetnek sejtem, célzásnak egy fölvetett problémára. Aranyról én is írtam valamit, Hartmann-nak odaígértem, de most este dől el, tűzbe kerül-e vagy a Napkelet rózsás egére. Tanulmányodat nem merem dicsérni, félek a kritikátlanság vádjától, így hát leírok egy szerény epigrammát, amelyet egy debreceni tisztelőd kérésére juttatok el Hozzád. Ime: Uj kritikus Új kritikus vagyok én, kritikámnak hangja se régi, jártam Napkeletet, s otthagytam Nyugatot — és most itt állok egyedül. Négy messze világtáj sine fut át szívemen égve. Tanúm a világ. Most zavarban vagyok: az öröm zavara — félek, egyszer még megbánod, amit most a Protestáns Szemlében velem tettél. Legjobb lenne ezek után bölcsen hallgatni — mint egy Osvát. El akarok aludni mélyen, hátha az álom súg egy szép mondókát. Addig is: köszönöm, Laci, nagyon köszönöm! Gulyás Pál 16. [Budapest, 1932. nov. 10. körül] Kedves Barátom, boldog vagyok, hogy örömet okozhattam neked. Ez volt az első eset, hogy élő embernek, aki író is, művet dedikáltam, s a jövőben sem fogom e dedikáció súlyát könnyelmű „jutalmazgatásokkal" lerontani. Érzésed nem csalt meg, Áprilytól azon a címen kértem ehhez az ajánláshoz a beleegyezését, hogy személyes viszonyunk, levélváltásunk hangulata lapul meg e tanulmány mélyén, s a dedikáció közös titkaink pecsétje. A tanulmányt esetleg hozom a karácsonyi Tanúban is, ha elég jónak tartjátok, így 4 [és] 1/2 ívet adhatnék. — Karácsonykor, ha nem leszek alkalmatlan, leutazom, néhány szép napot tölthetünk együtt. Szeretettel ölel: Németh László 17. [Budapest, 1932. nov. 21.] Kedves Barátom, kártyádat és jegyzeteidet megkaptam. A vita tárgya úgy látom az: szabad-e az íróban felidéznünk a müvét létrehozó erőket, a vívódást, melynek termése a mű, s lehet-e ezt a kinetikát követnünk vagy csak az eredmény kötelez, a kialakult statika, a kézzelfog-