Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

ható „tényálladék". Vállalkozás az író vagy teljesítmény? A te álláspontod bizonyára józanabb, hogy úgy mondjam, kórbonctanibb, az enyém élettanibb, s rásüthető a fantasztikum. Ellensúlya mindenesetre megvan abban az Arany-képben, amelyet igazabbá, emberibbé próbált [!] tenni. Hogy minden író föltétlen megcsinálja, amit megcsinálhat — s azon se Debrecen, se Nagyszalonta nem változtatnak? Ilyesmit én is írtam Oláh Gáborral kapcsolatban, de ez egyike a legkegyetlenebb babonáknak. Több, százszor, a töredék-író, épp a nagyok közt, mint a beteljesedett. Magamon máris érzem, milyen nyomorult töredéke vagyok annak, aki lehettem volna. Kritikádat továbbítottam Áprilynak, kérve, hogyha lehet, még a decemberi számban közölje. Megharagudnom nincs okom érte, ha tudom, hogy ennyire hazugnak fogod találni, talán nem ajánlom pont ezt neked, de ezt igazán nem is gyanítottam, sőt személyes okok alapján azt hittem, tetszeni fog. Nem hallgathatok el azonban egy pletykát, amely felől, akárhogy takargatom a tenyeremmel, ez az egész kis Aranyepizód gonosz világítást kap. Babits híreszteli, hogy te két levelet intéztél hozzá, egyikben felelősségre vonod, hogy mért nem írat a Tanúról s a te Németh-tanulmányodról, a másikban áradozva kérsz bocsánatot, hogy felelősségre merted vonni. Babits úgy tünteti fel persze a két kártyát, hogy íme, az egyetlen ember, aki becsülte Némethet valamire, az is belátja, hogy egy Babitscsal szemben nincs joga kiszállni [!] érte. Ismerem azokat az embereket, mérhetetlen gonoszságuknak egy esztendőn át voltam mindennapos szemtanúja, s látom, hogy megint „naivitásoddal" élnek vissza. Gondolataimmal tökéletesen igazollak, de meg kell bocsátanod nekem, akit most már négy-öt éve mindennap ér egy-egy inzultus, hogy a szívem gyanakodóvá lett, s akaratom ellenére is összefüggést keres a két kártyáról szóló pletyka s egy baráti ajánlás kritikai viszszautasítása közt. Azok az emberek engem a szó szoros értelmében halálra ítéltek, s halálra vannak ítélve azok is, akik egy pohár borral meg mernek kínálni. Lehet, hogy ezt te üldözési mániának hiszed, de az is lehet, hogy kezded észrevenni. Leprást csókoltál meg, s a leprás most visszacsókol! Nem űzhetem el ezeket a méltatlan érzéseket, melyek talán annál jobban fájnak, mert érzem, hogy méltatlanok. De milyen „órjási" tapasztalat jogosít fel rá, hogy ilyen méitatianui érezzék — ha életre-halálra küzdök is, hogy ne így gondolkozzam. Szeretettel ölel: Németh László Ui. A feleségem most nyomja ide a debreceni nem-fizetők listáját, azt hiszem, reménytelen az ilyesmit erőltetni, dehát ha te magadra akarod haragítani a pénztárcákat, legyen. Biztatsz, hogy Hartmannéknak adjak kéziratot. Ha hajlandók közölni a Gyászt, kisregényemet, azt odaadom, nincs benne semmi szeméremsértő. Néhány száz pengő jól is esne, nyakig úszom az adósságban. Ha föl akarsz csapni diplomatának, puhatold ki őket, de nehogy kihasználják ellenem. Esetleg odaadok egy 6-7 versből álló ciklust is, kevesebbet nem, mert bemutatkozó. Csak akkor foglalkozz velük, ha nem kellemetlen. Egy debreceni iskola címét küldted Gézával, az elveszett, légy szíves írd meg újra, majd együtt kapják a 3 számot.