Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

„Hierarchia" — erre van szükség. Nem éppen társadalmira. Sőt: erre nem. De: szellemire. Viszont itt ne okvetlenül a népi okmány döntsön. Akinek a nagyapja volt már csak paraszt, az olyannak is legyen joga — verset írni... „Csizmássznobok" — írjatok egy ilyen vezércikket! „Népi káté" — „Víg népi káté" — ez jobb. 1. Csak az írhat, aki maga is paraszt, pásztor, inas volt. 2. Aki nadrágos ember, városból jött, gimnáziumban tanult, ne merjen írni! „Mű" az efféle irkafirka! Betegség! 3. Kalodába a nadrágos írókkal! Meg kell őket — csizmázni! Fejükhöz kell verni egy halom csizmát. Ma ugyan ez is ritkaság, de Veres Péter kölcsönöz erre a célra néhányat. S a múzeumok is nyitva vannak. 4. A népi író hűséget ne ismerjen! Hülyeség! 5. Pályád így induljon: Porhanyós sonkával végy alázatossági gyakorlatot! Mint egy büdös cigány könyörögj a nadrágos írónak! Könyörögj és kulimázold a „mély magyar" szót „napkeleti" ciberével! Mozgás támad körülötted csakhamar. A buta nadrágosok ellágyulnak. Ezt a pillanatot ragadd üstökön! A sajtó kapuja kinyílik előtted. A város kacsalábon forgó tündérvára. 6. Usgyé be a kapun! S rúgj bele nadrágos pártfogódba! Először éppen abba! Anyádat rúgd gyomorszájon! S Arany Jánosnak kenj le egy mazsolás pofont! 7. Mű, mű, mű! — kiáltsd kórusban a nadrágos író felé! Te írhatsz olyan cifrán, mint egy mezei poloska - Isten egyszerű virágocskája az. Csak Sztálin szaga lengjen alulfelül szavad tetemén. 8.... Reggel hat. Május 19. Az előbbi oldalt is akkor kezdtem. Közben voltam majálison is, Zoliékkal. Aztán Zoli konfirmációját is végignéztem. Még úrvacsorát is vettem. De mindez mit ér? — „Mű" az életem... A csíra volt már rossz. Boldogok a vak bürokraták. Vakon bomlik testté, elefánttá csírájuk, s rohannak előre, mint a tankok. Én már erre is fáradt vagyok. Pedig oly szép a májusi reggel! Ha most látnád a Dobozi-temető táját! A fák alattam lengenek, az emelet ablakai alatt. Friss a lombok színe, üveges csillogású. Távolról egy kakas nyújtja végtelenbe hangját. Csuda vastag hangja van őkelmének. Nagy háreme lehet. Most egy pinty cseng bele a kakas gullinkambe-hörgésébe. Most egy vágóhíd felé ballagó ökör. Most egy kutya vakkant. Most a vonat füttye száll magasba mint rakéta. Szeretem a lakásom környékét a — temető felé. A város felé - utálom. Arrafelé a por istene veszi át szemetes birodalmát. Errefelé a vegetáció. A füvek és a fák. De miért nyújtom magam is végtelenbe ezt az irkát? Talán a papír csapdája csábít? Lásd, gondolok Rátok. S talán többé nincs is alkalmam ily hosszú levélre. Ki tudja, mit hoz a nyár... Cs. Szabónál hever két írásom. Elkérhetnéd tőle telefonon, ha nem kell már neki. „A Hortobágytól Ida-mezejéig" az egyik. (Jún. elejére Schiller-műsort tervez Cs. Szabó. Fordításokat kért tőlem, gyors tempóban. De most nincs hangulatom, tehát nem „fordítok". Schiller nem cipőtalp.) A másik arról számol be, mint állok a né-