Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)
nincs tartós okod rá. A szegénység nagy baj, de nem a legnagyobb. A legnagyobb azt tudni, hogy egy idea, amely bennünk érett meg, elbukott bennünk. Pőre személyemre én szegényebb vagyok bárkinél, hisz a legkisebb igényemet sem elégíthetem ki — csak ha az a feleségemé is —, s e személyi szegénységről még tudnom kell hozzá, hogy ez nem tisztesség, hanem rabság, koporsó, amelyben élve kell testileg s erkölcsileg is fölbomlanom. Lehet odahaza tiköztetek is baj, de ti mégis egy sorsban, egy világnézetben, egy vallásban pörlekedtek, neked sohasem kellhet úgy érzened, hogy halálod előtt legalább egy hónapot, egy hetet lehess kinn belőle — az üdvösségért. Énnekem ez a legnagyobb vágyam, s erről is tudom, hogy elérhetetlen, sőt ha valami borzasztót nem akarok fölidézni, ezt is óráról órára titkolnom kell. A mozgósítás miatt fölrendeltek Kenéséről, itt Gödön írom most a regénypenzumomat. Nehezen megy, szerelemről szól, s valóságos büntetési feladat. Most már nemcsak a testi erőm fokozatos apadását érzem, hanem a tehetségemét is. Ez a tél kiszedte belőlem az utolsót, s mi haszna volt? Most már lassan bezáródom. Minden színészkedés nélkül: bízom benne, hogy a most jövő év az utolsó lesz. A két idősebb lányom az egyetlen társaság, amelyben jól érzem magam. Igen kedvesek. Isten veled, Pali, bocsáss meg a te tehetetlen barátodnak, aki fáradt tollával úgy ír, mint egy ripacs, de úgy érez, mint egy ember. Ölel: Laci 295. [Bocskay-kert, 1940. júl. 13.] K. Laci, mint fent az égen a szivárvány, sírva-mosolyogva olvasom leveledet. Mosolygok, mert a Te soraid, a régi-régi betűk... És sírok, mert a közlés átka nehezedik a sorokra. A kapcsolások veszélye. így értetted lapomat? Szeretném hirtelen látni, mit írtam. Nincs másolatom. Amit Te idézőjelbe teszel mint az én „barátság-mérlegemet", az a Te koncentrálásod. Patikus barátom, mérgek doktora, hol jártál? A Styx füveit facsartad öszsze, és így csepegtettél téntát abba a levélbe? Vagy Milton szép ördögei arcáról szakítottad le a fényt? Mert fénylik a leveled a tehetség lappangó új fényétől, most persze fáradt vagy. Ennyi munka, ennyi nemesség, hogyne lennél fáradt. A nagy vegetációkhoz menekülj! Vedd elő Vernét, Verne Gyulát: Utazása Holdba... Ne törődj semmivel, az estéhez menekülj, petróleumlámpa holdvilágához. „Ön Barbicane? (Szinte Barbián... Te — Verne!) — kérdezte Ardan Mihály, amint magukra maradtak. - Igen,az vagyok felelte az elnök. - Ah, jó napot, Barbicane! Hogy van? Jól? Annál jobb - mondotta olyan hangon, mintha már húsz év óta ismerte volna az elnököt. — Ön tehát kész az utat a holdba megtenni? — Kérdezte Ardantól az elnök. — Feltétlenül..." — Feltétlenül: ez legyen a jelszónk. Feltétlenül csendbe zuhanni, feltétlenül a füvekbe, feltétlenül a holdba és feltétlenül az apró dolgokba. A hordónk pántja leesett. Hozz szegecset, hozz lyukasztót, hozz kalapácsot... Óvatosan verd körül... Húzd a kutat! — Folyik! — Hamut hozz, szórd a kád fenekére! — Most ismét húzd...