Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)
fiával kötözzenek meg? Remélem, hogy a második számot már nélkülük csinálom. Nem írok többet, mert dolgoznom kell. Köszönöm barátságodat, szeretetemről légy meggyőződve csípéseimben is, rossz hangulatomat vesd össze lelkesedésemmel, s hetykeségemet önmagam előtti megaláztatásaimmal. Gézát üdvözlöm, arra az esetre, ha akadna még gyűjtő, küldök 3 előfizetési ívet, téged szeretettel üdvözöl: Németh L. Ui. Költözünk, s egynapi késéssel, néhány órával azután, hogy levelemet megírtam, kapom meg lamentációmra válaszul a te lamentációdat, s Tanúmra válaszul a te előfizetési jegyzékedet. Nagyon jólesik ügybuzgalmad, s a legjobban az, hogy érdeklődésed nem is annyira a barátnak szól (akinek én valószínűleg igen kellemetlen vagyok), hanem egy elvont személynek, írásaim beléd költözött hősének, akit én magam is jóval többre becsülök önmagámnál. Névsorod, mely horribilis számokat tüntet fel (ha nem is éri el az erőszakolt 50-et, ez már mondai szám az én számomra), valószínűleg apadni, zsugorodni fog, sajnos, mindjárta legbiztosabb fizetőkkel : veled és Juhász Gézával, akiket én törlők az előfizetők közül. A Gulyás-család teljes létszámú érdeklődése is aggaszt, nem lehetne ezt redukálni valahogy? No mindegy, legfölebb a Gulyás-családnak adok ki folyóiratot, soha jobb közönséget! Úgy megvigasztalt a leveled! Nem a pénz, hiszen a mai nap vesztettem el a költözésen annyit, amennyit egész Debrecenen nem kereshetek. Egyedül a szeretet. Mit tudtam volna én csinálni egy kicsit több szeretetből! No, mindenesetre abból, amit kaptam, csináltam egy Tanút. Nézzétek el ezt az első számot, a második jobb lesz. És kérlek, csak mondd el kifogásaidat! Két előfizetési lapot leküldök, hátha szükség lesz rá vagy vállakozik valaki a gyűjtésre. Egy-két napig még nem tudom, hol áll a fejem: költözünk, szülünl., lapot adok ki, de a jövő hét derekán részletesen írok. Ölel: Németh László Új címem: VI., Kmetty u. 17. III. 3. Most veszem észre, hogy a Tanú két cikkében: Kapitalizmus vége és Új regények, nem szedték szét a fejezeteket, úgyhogy össze nem tartozó dolgok összefolynak. Ezek a nyomtatás meglepetései. A kiállítás is elég gyenge. 10. [Debrecen, 1932. szept. 30.-okt. 5.] Mottó: A nemességet nem lehet megalázni, őt csak önmaga alázhatja meg. Kedves Barátom, a Tanút elolvastam. A Proust-tanulmányt kétszer is. De a többieket is, egynémelyiket kétszer-háromszor barátaim, ismerőseim társaságában, megújítva a csendes magányban már egyszer elolvasottat. Közöljem a hatást, amivel a lapot fogadtam? A postás kezembe adja, felbontom... \