Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

mondanivalóm pedig úgy lopják el, hogy megsemmisítik. A te kassaiaid folyóiratában is átolvastam egy ifjú felvidéki élménybeszámolóját, még a nevem sem ismeri, vagy ha igen, a Féja Magyar Irás-beli förmedvényeiből. Szerencsésebbek lesztek-e ti a halottal? A Véka alól: ezt adhatjátok majd címül az új Luca székének, a Németh-breviáriumnak. Hidd el, nem magamért hánytorgatom ezeket, s nem a „hiúságomat" kell megvigasztalni érte. Soha engem semmi az életemért meg nem vigasztalhat, a Nobel-díj éppúgy nem, mint a Szabó Zoltán díja, el se fogadnék már semmit, aminek siker vagy dicsőség szaga van, úgy érezném, szembe csúfolnak. De meggyőződésem, hogy a legjobb emberötvényt, úgy a húszas-harmincas évek „tájékozódásához", úttöréséhez, mint a ránk szakadó negyvenes évek mártiriumához, én készítettem el magamban, s ha mára régit, az első Tanút, nem használta fel a magyarság a maga hasznára, ezt a másodikat kellene rábeszélni a létfenntartásához. Sajnos, a Kisebbségben nagyon kevés, legalább öt-hat számnak kellene kijönnie, hogy az a mázsás ércekből milligrammokban nyerhető rádium, a szellem, igazán sugározhasson. Legalább még a második számnak kellene kijönnie, hajlandó vagyok a regényem félredobni, csak dolgozhassak rajta. Igaz, olvasod az Alsóvárosi búcsút. Ez is egy vetélés most már. A betegségem elején azt mondta egy orvos barátom, hogy öt évet élhetek, maximum tízet. Az első Tanu értelmét vesztette 35-tel, csinálok, gondoltam, egy órjási magyar lexikont, amelyben minden magyar jelenségnek, alaknak, problémának meglesz a címszava. Ez lett volna az Utolsó kísérlet, nem regény voltaképp, hanem egy órjási enciklopédia. A harmadik részt talán még meg tudom csinálni (bár most csak a felét adják ki két kötetben), de azután nem tudom, érdemes-e foglalkozni vele? A tervrajzát, ha lesz idő rá, mindenesetre elkészítem, s kiadom vagy a Tükörben, vagy elküldöm neked megőrzésre. Ha meggondoljuk, hogy az Alsóvárosi búcsú hét hónap alatt íródott, a nyers idő voltaképp elég lett volna eddig is már az egész hét rész elkészítésére. Az akadályok: 1. Nem hagyhattam ott az iskolaorvosságot, ahogy a Franklin-szerződés megkötésekor hittem, s így a délutánaim a délelőtti strapák kiheverésére kellettek. 2. A dráma, mint rövidebb, tömörebb, rám szabottabb műfaj, megkísértett, s a drámaírásban, mint a Kisebbségbenbői láthatod, új nevelő magyar missziót is találtam. 3.1938 tavasza óta valahogy erkölcstelennek éreztem, hogy regényt írjak pénzért, amikor a nagy bűnhődőt készít he[t]ném, erősíthetném botért, s hónapos periódusaim voltak nem-írásból. 4. Az új Tanu, s ami vele jár. 5. Az az érzés, hogy az időm legvégén vagyok. Mindez együtt már e harmadik rész befejezését is egy tortúrává teszi, szeptember, s a megjelenendő résznek is csak jó fele van készen. Az erőm pedig fogytán. Most egypár napi javítással s Tanu-írással próbálom fölüdíteni magam, Hitler is ad tán egy hónapot Chamberlain fegyverletétele után. Hogy Jób Arzénnel mi lesz? A harmadik részben egy középkortörténész, Barbián veszi át a szólamát. Ő pedig bűnhődik a magyartalan magyar katolicizmusban... No, de négy lap elég. Ölel családoddal: Laci