Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

A többit tudod. Miért ez a sok szóbeszéd? Untassalak utazási babrákkal? Csak azért, hogy lásd: a magánynak is megvan az optikai csalása, s végeredményben a távlat dönti el az ítéletet... ahogy a dolgokkal szembeállunk. Lev.lapod — amely a Tanúban vállalt szerepemet veti fel — arra késztet, hogy az Ady-tanulmányt legutolsó fogalmazásában is megküldjem, a címekkel és alcímekkel és egy-két betoldott mondattal, s végén az Ady-verssel. Aznap, amikor lapodat megkaptam, este visszabotorkálva a domonkos nővérekhez, a magányos, gyönyörű, modern cseh épületbe — nem találva a szobámat és sorra nyitogatva az üres szobákat —, a folyosó végén egyszerre csak megtántorodtami a vak sötétben... zuhanok... zuhanok... le a lépcsőkön... Alá... Valami erő taszít le... Mi lesz itt? Oldalt nem mertem fogózni, hátha a „ginnunga gap" nyel el? Bal karomon aktatáska, jobbomon esernyő s kabát... Vizes voltam az esőtől... Nem tudtam megállni, s végre neki egy keménynek... Homlokkal neki és vissza a lépcsőre hátrafelé. Elterültem. Nagyot szikrázott-villant-villámlott az agyvelőm... Azt hittem, nem heverem ki. (A zsebemben levő lapod volt az amulett? Ott volt a lap, s én örültem neki, vizes borogatással a homlokomon...) Szörnyű komisz volt és megalázó, az összetört magány... S a pincében, lent, hirtelen ugatás. Egy kutya. A hang oly borzasztón és titokzatosan visszhangzott... Mint egy GPU-ban... Aztán kihevertem. S jött a társas ebéd... Erika... Ilyen tarka az élet! Természetesen ne csinálj dogmát a Tanu-ügyből! Csak írd meg pontosan, mit óhajtsz, s egyáltalán aktuális-e még? Kassán ott hever, kiszedve, félretéve a Költők sorsa D.-ben c. tanulmány. Pesten az Ady-írás. Persze kellemetlen ez a szétszóródás. Egybegyűjtve többet mondana. (A városhoz beadványt intézek. Pénzt kérek könyvkiadásra. Az Új Élet is tudna kiadni, akár a Tanút is. De az országos terjesztés egy klikké. Aki nincs benne, csak botorkál. A Te neved azonban áttöri a klikkeket, bár kétségkívül a Tanu terjesztése hiányos. De a mély gondolat bujdosott mindig...) Debrecenbe nemsoká visszaköltözünk. Pedig oly gyönyörű most a Bocskay. Itt van eladó szőlő és ház. De így vaktában nem lehet tárgyalni. Szét kell nézned, a miliő egyáltalán megfelel-é? Bármikor örömmel várlak. Vagy ha Te nem jöhetsz, jöjjön, nézzen szét Ella. Az Új Élet szerkesztője fiatal fiú, 22 éves, de tapasztalt. Ezek mind beszélnek csehül, szlovákul. A bandukoló társaság, ha egy-egy szlovák parasztcsoport, batgyus nők, elhaladt mellette, vidáman kiáltott oda szlovákul: Dáj bozse dobri deny! S aztán társalogtak, komáztak... Mintha rokonok lennének. Tegnapelőtt még a szlovák határon napfürdőztem: 1400 m magasságban, 100 lépésre a határtól... De tovább nem untatlak. Hangulatom olyan, mint a szivárvány, sírok is és nevetek is. „Optimizmusom" nincs ellentétben a te „pesszimizmusoddal", de világnézetem valahogy kaleidoszkópszerübb a Tiédnél. Te is forgasd föl-le a mikro- és makro kozmoszt... S ne izolálj! Ne izoláld a pillanatot! Neked erősnek kell lenned, és egyetemesnek, légy egyszerre kicsiny és nagy, mint az élet! S fogalmazzuk meg közösen és terjesszük országszerte a katolikum eszméjét, túl Rómán és dómokon...