Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

(Az ajánlás: Dr. Tóth László főszerk. úrnak tisztelettel küldi ezt az „unalmas" írást — a magyar klasszicizmus és a Nyugat bírálatát — a levélkosárba: G. P., az agyonhallgatott, aki azért se lesz „újságíró", s még az utcán is megőrzi Piátont...) Már több éve kérnek jól fizető liberális napilapba tőlem cikkeket, verseket. Következetesen visszautasítottam. Tíz év Ady nevében c. tanulmányom — a Pr. Sz. júliusi számában — rávilágít az okra. Én nem akartam több helyen lenni mécs, (Mécs ti. az Est-lapok mellett ide is állandóan „világít"...) itt is mécs, ott is mécs... Egy biztos, állandó helyen óhajtottam világítani. Azt hittem, N. László súlyos bírálata a napi katolicizmusról az ő egyéni diszponáltságára megy vissza. Mindketten rajongói vagyunk a dantei katolikumnak, a gótikának — az utca ellenében. De úgy látszik, az anyag „ellenáll". Talán olyan futó hóbortosnak vél Ön, amilyen naponta kopogtat a szerkesztőségek ajtaján, lírai- és drámai paksamétával. Igaza van: hóbortos vagyok. Hiszek és fokozottan hiszek az Ideálban, minden visszautasítás ellenére. Róma ellenében is vállalom Rómát, amely a felhők fölött lebeg. Ön eldobott, mint egy cigarettát. Tehette. Öné volt a nyomdába vezető kisajtó. Őrizze meg, kérem, továbbra is fölényét — a közösségi kultúrérdekek fölött! Igaz tisztelettel: Gulyás Pál UT] ètKTÎ TfEQl TUJV Lie-YLCTTUJV CTtJU.ßaXXUJLie'Oa. i, , „ a x\r~ Hérakleitosz (pIXXlÇ K,QtmT£CrOai (piA£l. Nos, ilyen levelezés dühe környékezett, amikor Kassáról megkaptam a kongresszusi meghívást. Sötét hangulatban úsztam. Nem érdemes az emberek közé menni... Magány... Magány... Szinte az utolsó órában indultam el. Szombat helyett szerdán. Utólag megbántam. Az állomáson senki se fogadott, holott előzőleg táviratoztam. Ahelyett az eső zuhogott... Úgy mentem egyedül, villamosra ülve, a Deák F. u. 6. sz. alá. Felmegyek az I. emeletre. Öreg ház, leírtam a múltkor. Egy tótos beszédű háziasszony — „cseléd" — fogad: az urak a női domonkos rendieknél tanácskoznak. Ott lesz az ebéd is. Siessek, mert már késő... Ott álltam csuromvizesen a félhomályos parókiában. Fokozta a szorongást és bizalmatlanságot a tótos, idegen tekintet. Azt hitte tán, valami rosszban járok? Az ajtók régies vereté, bidermáier motívumok... A szobában a sok lakó összevissza dobott holmija... Az ismeretlen „testek"... Már az állomáson annyira meglepett a fogadás elmaradása — nem zenéről van szó! —, hogy vissza akartam fordulni nyomban. Úgyse akartam Kassára jönni, ürügyet kerestem mindenáron az otthonmaradásra, mint egy N. L. ... (Ime a mellékelt lap! András K. írása.) — Eh, azért is megnézem már Kassát! Elvégre hívtak. Bizonyára a táviratlevél eltévedt. Az asztalon ott hevert a Deák F. utcán 3 db is felbontatlanul, akkor délelőtt érkezett. Talán köztük az enyém is... Mikor aztán átöltöztem, és elmentem az apácákhoz — ők adták bérbe az üres gimnáziumi bentlakásokat, és ők adtak kosztot a konferenciának —, mindenki nagy örömmel fogadott. Kiderült, hogy fiatalemberek ott voltak a vasútnál, csak nem ismertek meg etc., etc.