Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

(Ez szintén Szabó István monológja, aki sokat olvas, megveti állandóan az irodalmat, de folyton rajta a szeme — általánosságban.) (Debrecenben) Bocsáss meg, hogy a te másfél ívedre ilyen „mozaik"-ot küldök, s ennyire későn. Különös lelkiállapotban vagyok mostanában. Úgy nevezhetném: a vegetálás ájuítsága. Ha néhanapján töprengek rajta, mi ennek az oka, sokszor az jut eszembe: a szó csődje, ill. válsága, átértelmezése. Az élet törzsébe kapaszkodom húsz körömmel, mert a törzsből származik minden: terv, szó és gondolat. S itt bekapcsolom levelembe hero izmusodat. „Mint a magnak el kell rohadnom, hogy hajtani tudjak" (ezt írod). Megkapott ez a heroizmus, leveled spontán sodra, s valóban átborzongott rajtam, amit az iskolában „intések"-nek mond a retorika (poétika?). Németh élete, az írói élet, sikerülni fog! - Most már bizonyos! Ez az ember a legnagyobb tétet dobta az asztalra: életét! Ez az elszántság mindenre képes, a legnagyobbra! Petőfi-sors ez! Gyönyörű lesz! Egy hangot... Fölöttünk az írói magatartásban! Szívszorongatóan gyönyörű lesz! Ilyfajta gondolatok suhantak át lelkemen (nagyon tökéletlenül reprodukáltam!), s ezután lepett meg a szó:élet törzse. Ez a fiatalember (?) az élete törzsével játszik. Megkapja egy hasonlat: „mint a magnak...", egy hasonlat viszi, egy ragyogó hasonlat..., egy hasonlat eldönti a sorsát. Igaz, nem teljes szkepszis nélkül ugrik neki a veszedelemnek — („nem vagyok annyira gyáva, hogy e sors szépsége ne lelkesítsen, s nem vagyok annyira együgyű, hogy csak lelkesítsen..."), de közeg nélkül ugrik neki. (Az élet közegének nagy nyomása nélkül.) A levél befejezése után a „gyors szívre" gondolok, szívedre. Az a vehemencia nem erősíti-e a legyőzött ellenállást? Aza tűz? Gondolkozom... Közeg: ezt szeretném nagyjából. Az élet közegét erősebben beiktatni formuláid közé. Bástyákon át szivárog a szó, az élet bástyáin át. A törzsből jön a gondolat. S ki Luuja, ha megőrzi a törzset, vigyáz rá, óvja, gondozza: ugyanaz a törzs öt év múlva, tíz év múlva, húsz év múlva milyen gondolatot hajt? Hátha ellentétes lesz a hasonlata? A mai hasonlat onnan a távolból - talán „cseléd"hasonlat lesz, mint az 1926-27-es év: „cseléd"-év, 1932-be téve... Kedves Barátom, ha nem lennél Németh László, hosszú írásodra, melyért nem tudok eléggé hálás lenni, őszinte vallomásodért, mely méltó hozzád, csinálnék egy mefisztofeleszi elragadtatást: „Ich gratuliere Dir zum neuen Lebenslauf!" De ez erkölcsi lehetetlenség a jelen esetben! Csináld meg a lapot, a Tanút, mindnyájan támogatjuk (a gyermeknek pelenka is kell!). Én csupán — a magam „mozaik"-módján — eldadogtam egy-két megjegyzésemet útravalóul. Ha szellemökben (fejlődési fokon) csupán ismételnéd mindazt, amit eddig adtál, akkor is érdemes 1-2 évig (legalább addig) kiadni és rekapitulálni lap alakjában gondolataidat. Csak aztán el ne kedvetlenítsen az adminisztráció! (Ettől féltelek!) Melyik nagyobb heroizmus: gondolatnak élni, életet félredobva; gondolat és élet súlyát együttesen cipelni?