Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

keteknek sem volt való a szerkesztés, nekem sem, de nekem még százszor inkább. A munkatársak éppúgy rám maradtak, mint a szervezés. A rádió anyagilag biztosította a lapot, januártól havonta jelenhet meg, de az én munkaerőmet elrabolta. Nem tudom a velejáró gondokat vállalni. Az írók féltékenyen nézik rádióhatalmamat, s csak akkor hajlandók a Válaszban dolgozni, ha nem én vagyok a szerkesztő. Illyéssel abban állapodtunk meg, hogy Németh Imrét tesszük meg szerkesztőnek, aki a MOT vezetője, a lapot fényesen terjesztheti, s írói igényei nincsenek. Énnekem erős aggályaim vannak az új rendszerrel szemben, de ha nem akarok két Tanút írni, el kell fogadnom. Mi hárman végre is megtettük kötelességünket, csináltunk a fiatal íróknak egy folyóiratot, s most már gazdálkodjanak vele ők, ahogyan tudnak. És a rádió? Itt ugyanez lesz a szerepem. A műsor december 22-től rohamosan ugrik fölfelé, húsvétra beállítom úgy, hogy magától is elmegy. Akkor jöjjön más, kormányozza a gépet, s én kapjam vissza a magányomat. De soha többet láp-lecsapoló nem leszek. Ha a Debrecen-programot meg nem küldöd, pisztollyal utazom le. Juhász G. tanulmánya a következő számra marad, nagyon hosszú. Szeretettel ölel, családoddal együtt: Németh László Veres Péter egyik elbeszélése is januárban jön. 141. [Debrecen, 1934. dec. 12.] Kedves Barátom, leveledben rövid mérleget adtál a Válasz megalakulásáról, s a szerkesztők tevékenységéről. „Fülep az első szám után belemerült az iszapba, te pedig a Hajó utca 8.-ba" írod. Habozom, vajon a harmincadik stúdiói levél „svung"-jában tett kijelentéseidet boncolhatom-e azzal az igénnyel, mintha nyomtatás alá küldted volna. Mindazonáltal én is ideiktatok egy „mérleget". A szerkesztés folyamán dilemma keletkezett. Te azt kívántad, minden cikk menjen a Te kezeden is keresztül, sőt Te légy az elrendezés végső fóruma, viszont én vállaljam a szerkesztésért a felelősséget. Méltányoltam. Érintkezni azonban csakhamar nehezen tudtam Veled — eleinte mindennapra ígérted az „ukázokat" —, hiába csöngettem, kagylód le volt akasztva. E hallgatás mögött csalódásodnak némi árnyalatát vettem észre, moratóriumot, mintha gentlemanségből vonakodtál volna leállítani az eseményeknek rokonszenved elsiklásából megindult mechanizmusát. Ez a moratórium kifárasztott mindkettőnket, pedig nem is volt rá szükség, hiszen a Válasz bejárata fölé ezt a jeligét függesztettem Veled vitázva: való vagyok-e szerkesztőnek? A kéziratok mennyisége felől megnyugtattál, s én úgy gondoltam, az anyagba — Debrecenben, minta főváros intrikáitól mentes szigeten — átsugárzom rendezői elvemet. Közben a gárdát elővezetted. Sajnos, városszerte az volt a látszat — nem tudom, ki-