Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Függelék - Felszólalás az írószövetség 1956. december 28-i ülésén

FELSZÓLALÁS AZ ÍRÓSZÖVETSÉG 1956. DECEMBER 28-1 ÜLÉSÉN Tisztelt barátaim, elsőnek kértem szót, mert egy adósságomat szeretném leróni, s ez az első alkalom rá. Körülbelül egy éve annak, hogy a közismert decemberi párthatározat néhány írótársammal együtt megsértett írói s emberi becsületemben. A határozat közzététele után bejelentettem az írószövetségnek, hogy tiltakozásként addig nem tekintem magam a szövetség tagjának, s munkájában addig nem veszek részt, amíg nem kapok elégtételt az elszenvedett sérelemért. Ezt az elégtételt időközben megkaptam, nem ugyan a párttól, hanem, ha szabad magam így kifejeznem, magától a nemzettől. Megkaptam az írószövetségtől is, amikor szeptemberben, a pártból való kizárásom után, távollétemben beválasztottak az elnökségbe. Ezt a bizalmi szavazatot akarom most megköszönni. Nemcsak magát a tényt, amely elsősorban politikai gesztus volt, hanem még sokkal inkább azt az emberi bizalmat, amelyből fakadt, a rokonszenvnek s a barátságnak azokat a félre nem érthető kedves jeleit, amelyekkel elhalmoztak. Újra éreztem, hogy mit tesz a szolidaritás. Nem formaság, ha ezt most mindenekelőtt meg akarom köszönni, s megmondani, hogy jól érzem magam a magyar írók társaságában. Ami külföldi író barátainkat illeti, a titkári beszámoló már elmondta, hogy az elnökség, tehát én magam is, mint vélekedünk rokonszenvük különböző megnyilvánulásairól. De nem foglalkozhatott még a kiváló szovjet írónak, Mihail Solohovnak a napokban közölt nyilatkozatával. Az udvariasság is megköveteli, hogy mielőbb elmondjuk véleményünket róla. Elszomorító nyilatkozat. Azzal tiszteli meg a magyar írókat, hogy megdicséri őket a Rákosi-féle vezetés ellem küzdelemben tanúsított bátorságukért. De már ugyanabban a mondatban, csak egy vesszőnyi távolságban, meg is rója őket. „Fájdalmas számomra - mondja -, hogy a magyar írók nem emelték fel írói szavukat a reakció előretörésével szemben." Néhány sorral odébb elmondott példázatában pedig, nyilvánvaló célzással a magyar írók magatartására, azokról a jó szándékú, becsületes emberekről beszél, akik az orosz polgárháború idején az ellenforradalmárok közé sodródtak, s akik később többségükben felismerték hibájukat, s a szocializmus aktív építőivé váltak. A magyar írók szerények, s szívesen fogadnak tanácsot is, ínég tanítást is. Solohovtól ezelőtt volt mit tanulni, reméljük, ezután is lesz. De mit szól-