Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)
Önéletrajzi jegyzetek, 1958
még egy ilyen évekig visszatérő álmom: hogy kibéreltem egy szobát szerelmi találkákra [hol? Veronika utca?], s hónapokig, évekig nem mentemel, s közben gyűlt a lakbér, melyet sosem fogok tudni kifizetni. Felébredés után szinte nem tudtam elMnni, hogy ilyen szoba nincs.) Vizsga előtti utolsó éjszaka, hogy fenn tudjak maradni, egy kis lapos üveg konyakot vásároltam, azt hittem, a szesz ébren tart. A vizsgán, mely egyébként tán két-három napig tartott, átmentem, azt hiszem, Gross Andor is átbukdácsolt. „Puskát" nem használtam. De kérdem: ha annyira megvetettem a tananyagot, ahogy most rémlik, akkor miért féltem úgy a bukástól? Az érettségi banketten nem vettem részt. Tizenhét éves lehettem ekkor, szüleim még nem akartak munkára fogni, s egy svájci intézetbe adtak idegen nyelveket tanulni (1911-12). Arra biztosan emlékszem, hogy ősszel anyám elvitt Münchenbe, ahol kettesben egy-két nagyon boldog napot töltöttünk, de hogy onnét tovább is elkísért-e St. Gallenbe, az intézetbe, vagy Münchenből már egyedül utaztam-e, nem tudom. Münchenben kék villamosok voltak, nem barnák, mint a mi B. K. V. T. (Budapesti Közúti Vasúti Társaság) és még csak néhány vonalon közlekedő világossárga kocsik, melyeket egy más társaság (vagy maga a város?) járatott. Azt hiszem, akkor építették meg a pesti Duna-parti vonalat, mely nem a Lánchíd alatt haladt el, hanem megkerülte az akkori Ferenc József teret; itt a sárga kocsik jártak. - Münchenből két emlékem van. Az egyik Reinhardt Offenbach-előadása (Szép Heléna), melyre anyám negyven márkás jegyeket vett, mert olcsóbb már nem volt, s ahol én olyan önfeledten nevettem, s ugráltam a helyemben boldogságomban, hogy anyám szerint a szomszédok engem néztek, s nem a színpadot. Pedig tizenhét éves voltam!! Emlékszem: a színpadról a nézőtér fölött deszkapalló vitt, melyen a múzsák, gráciák stb. egy adott pillanatban meztelen rózsaszín lábakkal táncoltak végig, s egy dallamra is: „Ich bin Menelaus der Schöne" stb. A másik emlék: a Hofbräu hatalmas, sötét terme, melyben anyám kettőnknek egy kancsó fekete sört rendelt, s ezt egymás kezéből kapkodtuk ki, amin anyám még évekig mulatott. Úgy emlékszem, anyámat orvoshoz is elkísértem (vagy ez akkor volt, mikor Feldafingban nálunk nyaralt?), egy előkelősködő, világfias humorú híres emberhez, akit rögtön megutáltam, mert megéreztem rajta, hogy választékos udvariassága a honoráriumát szolgálja. De anyámat előkelőséggel, úri modorral sajnos egész életében meg lehetett vesztegetni. St. Gallen. A dr. Schmidt-féle intézet a város fölött egy dombtetőn állt, több épülete volt, tán négyszáz növendékkel, legtöbbjük bennlakó. Volt egy főépülete, egy Nusshof nevű másik régi háza, s több újabban épült úgynevezett dependance-a; én a legújabban kaptam helyet. A többi épületbe so-