Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

im vannak!! Lehet, hogy nagybátyámnak erre az időre esett Weishutnéval való viszonya, amelyről én csak sokkal később szereztem tudomást, mint ahogy arról is, hogy a Pesten híres szépasszonynak az egyik lánya, Hanna (?), egy nagy szőke testes lány, ennek a viszonynak a gyümölcse. Nagybátyám, azt hiszem, végrendeletében is gondoskodott róla, de húgát, egy koromfekete lányt, nem ismerte el magáénak. Anyám, Jenny néni természetesen jó barátságban voltak Weishutnéval; nagy, junói termet, sasorral, ragyogó fekete szemek. De mindezek a dolgok számomra egy sűrű fátyol mögött játszódtak le. Tulajdonképp csak most fedezem fel, hogy alapjában véve milyen keveset tudok a legközvetlenebb rokonságomról is, amelynek a kellős közepén éltem. Nem érek én semmit sem, valószínűleg írónak sem. - Érettségi előtt, hogy nagyobb nyugalmam legyen a tanuláshoz, nagymamához költöztem, a Damjanich utca 28-ba. A lakásnak volt egy üvegverandája, mely az A) és B) épületeket elválasztó közre nyílt, egyéb részeiről csak annyit tudok, hogy valahol volt egy hátsó szobája, melyben egy Deiches Jakab nevű albérlő lakott. De hogy ez szeretője volt a nagymamával együtt lakó Zseni néninek, azt természetesen megint csak nem sejtettem. Később, amikor ezt feleségül vette, s Hermann bácsi betette őt a Nasicihoz idegennyelvű levelezőnek, hirtelen Delmár Jamesszé változott át. Lengyel születésű, kecskeszakállas, kövérkés férfi volt, nagybátyámmal szemben nagyon alázatos, törleszkedő, hajlongó fajta, később, amikor már cégvezető lett a vállalatnál, alárendeltjeivel türelmetlen, ingerült. Hét-nyolc idegen nyelven beszélt, törvényszéki hites tolmács volt; nagybátyám szerint semmit nem dolgozott a vállalatnak, irodaidő alatt a saját privát munkáit végezte. (Udvarra néző ablaka épp szemben volt az enyémmel, ajtaja mindig kulcsra volt bezárva.) Alázatos modora kissé visszatetsző volt, de egyébként természetesen őt is megszerettem. Lili nem: később tudtam meg tőle,hogy James bácsi minden alkalmat felhasznált, hogy megcsókolja, sőt a szobalányokat csípdeste, fogdosta; bizonyos, hogy igaz, de még ma is oly ámuldozva írom le ezt is, s mindazt, ami a fátyol mögött történt, s amit csak később tudtam meg, mintha nem is abban a világban éltem volna. Mennyi mindent tudtam meg Lüitől! Tapintatból húsz évig nem beszéltem vele Weishutnéról, s aztán tőle tudtam meg, egy közömbösen elejtett megjegyzéséből, hogy Hanna (?) Hermann bácsi lánya, neki féltestvére. Az érettségire készültem tehát, s minthogy évközben alig tanultam valamit, reménytelen volt, hogy most néhány nap alatt bepótoljam. Kémiából százegynéhány tételből állt az anyag, ezeknek a felét tán el sem olvastam. Illetve: nem tudom ma már a valóságot különválasztani álmaimtól. Évekig, sőt még évtizedek múlva is álmodtam az érettségivel, a szörnyű félelemmel, amely megelőzte, s ezek az álmok nyüván átdolgozták a valóságot. (Volt