Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

meg anyám, apám között. Holott az út, a Lipót körúttól a Rottenbiller utca 33-ig, hol Hermann bácsiék laktak, mindössze egy koronába került, azt hiszem, borravalóval együtt. A ház, a Rottenbiller utca 33., önmagában is izgalmas volt. A híres Mautner Ödön magkereskedésnek itt voltak a központi irodái, a raktára, s az udvarról olykor megrakott társzekerek gördültek ki az utcára, ami, nem tudom, miért, mulatságossá s izgatóan idegenszerűvé tette számomra a házat. Hermann bácsiék a második emeleten laktak, egy sokszobás lakásban, a szalonban volt felállítva a mennyezetig érő karácsonyfa. Este hat óra felé, mire nagybátyám az irodából hazaért, gyújtották meg az asszonyok a fát, aztán csengettyűszó hallatszott, kinyílt a szalon ajtaja, s valamennyien bevonultunk. Sok asztalt hordtak be erre az alkalomra a szalonba, s az[ok] mind meg volt[ak] rakva fehér selyempapírba burkolt, zöld selyemszalaggal átkötött, fény őágacskával díszített ajándékokkal, mindegyik mellett egy kis cédula a megajándékozott nevével, mert a felnőttek is megajándékozták egymást. A ragyogás, a fenyő és a gyertyák szaga, a megpörkölődött ágak illata, az ajándékok . . . felejthetetlen! De akármilyen önfeledt voltam - hiszen hangosan ujjongtam boldogságomban —, azt észrevettem, hogy anyám nem annyira a maga ajándékait, mint inkább engem néz, a többi felnőtt is inkább a gyerekeket, s ebből megsejtettem, hogy ők egy más világban élnek. A felnőttekkel együtt vacsoráztunk, nekem a gyerekszobában ágyaztak meg, s én az ágyam mellé, a földre hordtam be minden ajándékomat, mert nem tudtam tőlük megválni. Annyira szerettem abban az időben mindenkit, hogy emlékszem, egyszer anyámnak kifejtettem, ha megházasodom, mindenkinek velem kell laknia, nemcsak a szüleimnek, de a nagymamának, Hedvig nővérnek, Platzner úrnak (házitanítóm a gimnázium első két osztályában), Zseni nagynénémnek stb. Egyik karácsony-este Leó unokabátyám (Zseni néni körülbelül húsz éves fia) Karácsony Apónak öltözött (német szokás?), s nagy fehér szakállal, puttonynyal a hátán jött be a szalonba. De nemcsak karácsonykor, születésnapomra is mindig rengeteg ajándékot kaptam. Máig emlékszem Sebők Zsigmond Mackó bácsijára, illetve a könyvnek halványkék, nagyon vastag kartonkötésére, de a tartalmából egy szóra sem. Egy nagy, vörös kötésű német könyvre egy utópisztikus elbeszéléssel az emberiség jövőjéről; amikor tán húsz-harminc év múlva megpillantottam egy antikvárius kirakatában, a lélegzetem elállt izgalmamban. Liebermann tanártól kaptam egyszer egy mindentudó szerszámot tükörfényes acélból, vastag sárga disznóbőr tokban, kalapács, harapófogó, véső stb. volt egy darabban. Tizenharmadik születésnapomra (zsidóknál a férfikor kezdete! — de hol voltam én még a kezdettől is!) különösen sok ajándékkal halmoztak el, az első hosszú nadrággal többek között, Hermann bácsi