Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Függelék - Felszólalás a Petőfi Kör sajtóvitáján, 1956. június 27.

seinek. Ez is szerepet játszott természetesen, s nincs sürgősebb dolgunk, mint ezektől a konok tévedésektől megszabadulni. De meggyőződésem, hogy a nemzet nagy többsége, hogy pártunk túlnyomó nagy többsége egészséges, tisztességes, életerős emberekből s asszonyokból áll, akik mai hányattatásainkat semmi másnak nem köszönhetik, mint hogy nem tudnak velük bánni. Meg kell keresnünk szocialista rendszerünkben azokat a hibákat, amelyeknek következményeképp nemcsak a vezetés él rosszul a hatalmával, hanem mi magunk sem tudunk egymással azzal az emberséggel bánni, amelyet egymástól megérdemlünk. Szerkezetbeli hibákról van itt szó, melyek szükségtelenül megnyirbálják az egyén jogait, s fölöslegesen növelik terheit. Mint író szólok ezekről a dolgokról, akinek egyetlen témája és anyaga az ember; az én elégedetlenségem s az én bírálatom akkor kezd működni, amikor boldogtalannak látom az embert. Nem vagyok nemzetgazdász, nem vagyok hivatásos politikus, s nem ártom magam egyik mesterségbe sem. De az emberszeretetem politizál, s abban a pillanatban jelzéseket és figyelmeztetéseket ad le, egyre hangosabban, egyre szenvedélyesebben, amikor szeretetem s mesterségem tárgya, az ember fölöslegesen szenvedni kezd. Szocializmust akarunk teremteni ebben a mi hazánkban. S közben megtörténik az a példátlan eset, hogy épp azt felejtjük ki, sőt vonjuk ki rendszerünkből, ami pedig a szocializmusnak az alapja: az emberben való bizalmat. A mai vezetésnek talán legsúlyosabb hibája, hogy nem bízik az emberben, nem bíznak bennünk, a bizalmatlanságra építik gondolkodásukat, módszereiket, gyakorlatukat. Lebecsülik azoknak az embereknek az értelmi képességeit, akikkel meg akarjuk teremtem a szocializmust. Nemcsak a tisztességüket, nemcsak az igazságérzetüket, egyszóval a nép erkölcsi erejét, hanem a gondolkodásra s az alkotásra való képességeit is. Mi lehet erre a felelet? Az, hogy megfelelünk a várakozásnak. Aki a rosszat várja az embertől, az a rosszat kapja. A bizalmatlanságra a természetes emberi védekezés: méltónak mutatkozni rá. Ha tolvajnak tartasz, hát akkor majd az leszek. De mi, elvtársak, akik eredendően bízunk az emberben, bízunk népeinkben és hazánkban, s bízunk a magunk teremtő erejében, minekünk most az a dolgunk, hogy megteremtsük azokat a feltételeket, melyek között az ország megfogyatkozott élet- és munkakedve új erőre kap, a munkásságé csakúgy, mint a parasztságé, s a miénk, az értelmiségé. Ennek az egyetlen módja az, hogy gondolkodunk. Gondolkodásunknak pedig az első lépcsője a bírálat. Bírálat természetesen az élő személyekről, akik rosszul végzik a dolgukat, s bírálata a módszereknek, melyek rossz munkájukat lehetővé teszik, sőt néha egyenesen kényszerítik őket a rossz munkára. A személyekről szóló bírálatukban arra kérem az elvtársakat, hogy legyenek arányosak, azaz méltányo-