Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Függelék - Felszólalás a Petőfi Kör sajtóvitáján, 1956. június 27.

t részt az írószövetség munkájában, s továbbá sem vagyok hajlandó részt venni benne, nem tekintem magam az írószövetség tagjának mindaddig, amíg elégtételt nem kapok a párthatározat megalázó tévedéseiért — mondom, nem voltam jelen, de úgy hallom, X. elvtárs a funkcióját kötötte ahhoz, hogy az irodalomról vallott új nézeteit érvényesíteni tudja. Mégsem lehet bizalmam. Mert tegyük fel, hogy X. elvtárs továbbá is benne marad a Központi Vezetőségben, s a párt nem fogadja el nézeteit, mi történik akkor? Minthogy pártfunkcióról nem lehet lemondani, X. elvtárs kénytelen lesz továbbra is képviselni a pártvezetőség régi álláspontját, vagy esetleg egy új, még baloldalibb, még merevebb álláspontot. Elvtársak, tisztelt barátaim, nem veszik észre, hogy itt valamilyen személyen kívüli, valamilyen szerkezeti hiba akadt a kezünk közé? Mi ez a hiba? Vagy vegyük Révai elvtárs esetét. Ha X.-ben nem lehet bizalmam, mert gyakran változtatja álláspontját, Révai elvtársban azért nem bízhatom meg, mert túlságosan hű önmagához. Vaskövetkezetességgel tart ki tévedései mellett. Nem feladatom itt Révai elvtárs írói arcképének megfestése, de mert tudom, hogy még ma is a kelleténél többen vannak, akiket lefegyverez gondolkodásának tagadhatatlan nagyvonalúsága s erőszakos bája, helyénvalónak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy gyakorlati politikusi munkája mindkettőt a legnagyobb mértékben nélkülözi. Mit tartsunk az olyan politikusról, akinek a keze munkája csak a gondolatainak a fonákját valósítja meg? Mit tartsunk az olyan kommunistáról, aki a valóságot rosszul ismeri? Művészetről, irodalomról, kultúráról beszélek, tehát arról a területről, amelyen Révai elvtárs a szemünk láttára működött. Állítom, hogy Révai elvtárs nem ismerte a magyar valóságot. Állítom, hogy nem ismerte a kortársi magyar irodalom lehetőségeit, s bennük azokat az erőket, melyek az ő erőszakos beavatkozása nélkül saját jószántukból a szocializmus érdekében sorakoztak volna fel. Állítom, hogy Révai elvtárs gyakorlati munkája nemcsak hogy különbözött, de leggyakrabban megtagadta saját elméleti fejtegetéseit. Állítom, hogy Révai elvtárs személyében felelős a magyar irodalomnak s a művészetnek azért a fokozatos elsorvadásáért, mely a fordulat évében, 1948-ban kezdődött, s egészen a legutóbbi időkig tartott. Helyénvaló volna, ha végre leszámolnánk egy tetszetős áligazsággal is, mellyel a dogmatizmus, a nemzeti önérzet bujtogatva, állandóan hátba támadja az igazságot. Kétségbevonhatatlan gazdasági és szociális részeredményeink mintájára úgynevezett „fiatal irodalmunk" úgynevezett „eredményeire" hivatkozik. Véleményem szerint irodalmunk nem fiatal, mert már van vagy nyolcszáz esztendős. Azt tartom továbbá, hogy annak az irodalmi korszaknak, mely felszabadulásunk után kezdődött, s amelynek a „fiatal irodal-