Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Függelék - Felszólalás a Petőfi Kör sajtóvitáján, 1956. június 27.

munk" nevet adják, állítom, hogy nincsenek eredményei. Ha mégis megszületett ebben az időben egy-egy jó, sőt kiváló mű, az nem hodalompolitikánk következtében, hanem annak ellenére jött létre: eredmények dolgában pedig úgy állunk, hogy ha — tegyük fel — egy képzeletbeli utazó bármelyik régebbi korszakunkból mai irodalmunk művei közé érkeznék, körülbelül úgy érezné magát, mint ha Gulliver az óriások birodalmából közvetlenül a törpék országába hajózott volna át. A helyzet annyiban is hasonló, hogy most is, mint annak idején Liliputban, kizárólag arról vitáztatnak bennünket, vajon a tojást a hegyesebb vagy a vastagabb végén kell-e feltörni. Irodalompolitikánk Révai elvtárs kezdeményezésére s vezetése alatt szinte tévedhetetlen biztonsággal támadott a gyakorlatban mindent, ami jó mégis született ebben a korszakban, s támogatta — bár olykor alig rejtett megvetéssel — mindazt, ami silány. Közismert dolog, hogy mások, érdemesebbek között Révai elvtárs engem is támadott — álszemérem volna elhallgatni —, de noha évekre kiütötte kezemből a tollat, ma már, mint említettem, nincs bennem semmi személyes indulat ellene; hisz ha ilyesmire volna időm, akkor a legutóbbi kéthárom év joggal elsőbbségi igényt jelenthetne be sértődöttségemre. Ma már csak mosolyogva gondolok vissza arra, hogy amikor külföldön irodalompolitikánk közbelépésére egyetlenegy könyvemet sem lehetett kiadni (az egy Németország kivételével egyébként a helyzet ma is változatlan), mondom, hogy amikor könyveimnek minden külföldi kiadását hivatalosan megakadályozták, akkor Kínában megjelent könyv alakban Révai elvtársnak a Feleletről szóló több ív hosszú bírálata — maga a regény persze nem. Ennek a módszernek, ennek az irodalompolitikának a visszatérése nem kívánatos. A magam részéről bejelentem, s azt hiszem, írótársaim, az egész magyar irodalom nevében is megtehetem, hogy ezt a fajta, ilyenfajta irányítást többé nem fogadjuk el. Révai elvtársban tehát szintén nincs bizalmam; a fent mondottakat egy mondatban összegezve azért nincs, mert nem alkuszik. Mondhatnám úgy is, hogy azonosítja magát tévedéseivel. Más a helyzet Y. elvtársnál. Ha egyéni érzelmeimre hallgatok, hármuk közül őt terhelném a legnagyobb felelősséggel. Révai elvtárs, X. elvtárs is elsősorban politikusok, Y. azonban mindenekelőtt író, akármennyit politizált is életében. S minthogy író, hármuk közül ő tudja a legpontosabban, neki kellene a legpontosabban tudnia, nemcsak az agyvelejével, de a zsigereivel, bőrének minden pórusával is, hogy mi forog kockán. Ha író, tudnia kellett. Meggyőződésem szerint tudta is, és mindvégig ez ellen a tudása ellen cselekedett; valamennyi népművelési miniszterünk közül ő hozta a legnagyobb csalódást a magyar irodalomnak. Kétféle érdeket igyekezett szolgálni, az irodalom és a politika érdekeit,