Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

dolgoztunk: egy öreg nő az osztály külön könyvelését vezette, de gépelt is, egy fiatal lány (Ilonka? kövérkés) ugyancsak könyvelési, gépelési munkákat végzett, később az öreg nő alighanem elment, s helyébe egy fiatal, szőke fiú, Lohr, a susinei Lohr igazgató unokaöccse került. Kaposi az idő nagyobb részét házon kívül töltötte, az épületeket ellenőrizte, hol munkásaink dolgoztak, az építészékhez járt, üzleteket szerzett. Mire úgy-ahogy megtanultam a mesterséget, lassanként a helyettesévé avanzsáltam, de eleinte még máshol is kellett dolgoznom, ha sürgős munka akadt, például Kovács igazgató vagy Vermes cégvezető akart levelet diktálni. Az osztályban már elviselhetőbb volt a munka, önállóbb voltam, tehát jobban érdekelt. Eleinte lelkiismeretesen, sokat dolgoztam, később, talán 1917 végén s 1918-ban, Kaposi vagy bevonult, vagy elment a Nasicitól, s én magam vezettem az osztályt. Ahhoz, hogy megrendeléseket szerezzek, s főképp hogy a vevőkört kiszélesítsem, nem volt tehetségem, de a háborúnak abban a szakaszában, azt hiszem, már nem is nagyon építkeztek. A parkettaanyagot Susinéról kaptuk, a parkettgyárból, a vakpadlódeszkákat Galócásról, s volt Pesten egy raktárunk, úgy emlékszem, valahol a külső Pozsonyi út tájékán, ezt egy Pfeiffer nevű kövér, vörös orrú munkás gondozta, innét szállították a dróttal átkötözött parkettakötegeket, deszkákat az épületekre. Első és másodosztályú parketta és úgynevezett splint-parketta, mely a tölgyfa pallók selejtjéből készült. Egy négyzetméter első osztályú, normál méretű, kész padló, körülbelül 38 milliméter széles, 25—30 centiméter hosszú parkettákkal, gyalulva, beeresztve, széklécekkel 8—20 koronába került, a keskenyebb parketta olcsóbb, a szélesebb drágább. A Piaristák Váci utcai házát is mi parkettáztuk, úgy emlékszem, 3000 négyzetméter volt, akkoriban az egyik legnagyobb építkezés. A munkásokat egy Bartl nevű előmunkás ellenőrizte, ő adta le a heti listákat, hogy ki mennyi előleget kaphat, s a munka befejeztével, hogy ki hány négyzetmétert rakott le. A munkások szombatonként jöttek be az irodába a pénzért, illetve elszámolásért, 40—50—60 koronát is kerestek, amikor volt munkájuk. Bartl heti 40 koronát kapott, de ő állandó alkalmazott volt. Munka befejeztével Kaposi vagy én Bartllal együtt mértük fel a munkások jelenlétében a szobákat. Ugyanezt aztán meg kellett ismételni a munka átadásánál az építésszel. A két mérésnek tulajdonképp egyeznie kellett volna, de a vállalatnak az volt az érdeke, hogy a munkásoknak mért felület kisebb legyen, az építésznek számlázott pedig nagyobb, mint amennyi anyag négyzetmétert ténylegesen leszállított és lefektetett. Amikor az én vezetésem alá került az osztály, én nem engedtem csalni, ami azért okozott zavart, még a nagyon becsületes Bartlnál is, mert mindkét fél számított a csalásra, és eleve visszacsalt. (Ha az ember kissé ferdén feszítette ki a mérőszalagot, már néhány centivel hosszabb lett