Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

— Laudétur. Én pedig arról beszélnék, hogy mennyire szeretném eljátszani Szűz Máriát a Belvárosi Színházban, és hogy milyen jól el tudnám játszani. Játszottuk, hogy ki milyen állathoz hasonlít, milyen növényhez vagy gyümölcshöz. Karinthy feltétlenül fóka volt, Aranka kétségen kívül tigris vagy párduc, Kosztolányi: mackó. Azt, hogy én tehénnek és oroszlánnak vagyok a keveréke, már Gál Gyula,

29 színiakadémiai tanárom is megállapította, s ebben megegyeztünk. Növénynek Aranka a kártevő aranka növényt kapta, valahányszor megjelent a kiragasztott hirdetmény az aranka irtásról, Frici mindannyiszor figyelmeztette a feleségét: - Na, Aranka, készüljön. Kosztolányi inkább fekete krizantémnak mondta Arankát. Gyümölcsnek Frici naspolya lett, Aranka gránátalma, én málna, az uram pedig ahhoz ragaszkodott, hogy ő feketekávé. Ilyen játékokkal telt munkás életük. Hányszor hallottam tréfásan felsóhajtani az uramat: „Édes istenem, segíts meg, vagy ha már semmiképpen sem akarsz megsegíteni, akkor legalább a Karinthyt se segítsd meg! * Ők játszottak, közben folyt a szörnyű világháború, amelyet elveszítettünk. Az élet egyre nehezebbé vált, egyre fenyegetőbb lett, nem lehetett másképpen elviselni, csak így. Mit is lehetett volna tenni ellene? Játszani, nevetni, röhögni. „Frédi ki a szobából, le a lépcsőn [a gyászházból], keresztül az utcákon ... és torkából fájdalmas, rettentő bömbölésben harsog a fuldokló röhej... mindennek vége... most jöjjön a halál és a megsemmisülés... és jöjjön a Duna zöld vize... és jöjjön a koporsó, ahova begyömöszölik és lenyomják és eltemetik... és ahol csöndben és sötétben és magányban végre, végre kinevetheti magát. Hahaha!... Bruhahahaha! Hehehe... he...he..." - írta Karinthy.

30 * Temetéseken is mindig röhögniök kellett, nehogy elbőgjék magukat. Tóth Árpádot temették. Karinthy nálunk ebédelt, mi közelebb laktunk a