Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

Farkasréti temetőhöz, együtt mentünk a temetésre: Későn értünk oda, a ha­lottas kocsi már fölfelé haladt a dombon. Botorkáltunk a sírok közt, hogy ha­marabb fölérjünk. Egyszerre Frici lehajlik, s egy sír mellől fölemel egy nagy, gömbölyű, rózsaszínű fürdőszappant, valaki elejthette. Még a temető is vic­celt vele. Végig röhögtük a temetést, pedig hát igazán kedves, szeretett bará­tunkat, a kitűnő költőt temették, aki fiatalon halt meg, sok-sok évi szenvedés után, s akit lelkünkben sohase szűntünk meg siratni. * Nagy és általános röhögés tört ki — a legnagyobb meghatottság közben — Havas Gyulának, 31 a háborúból betegen hazatért fiatal költőnek a temetésén is, pedig őt is mindenki szerette és siratta, Karinthy különösen. Havas agyda­ganatban halt meg, Frici pedig, hátrahagyott naplója tanúsága szerint már egész fiatalon sejtette, hogy őt is ilyenféle betegség fenyegeti. A temetésen itt az történt, hogy Osvát Ernő, a szerkesztő, Havas sírjánál így kezdte búcsúbe­szédét: „Eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk tőled, Tóth Árpád..." Megdöbbent csend, majd fel-felhangzó, elfojthatatlan röhögés. „Igen, Tóth Árpád" — is­mételte makacsul a makacs szerkesztő. Szegény Tóth Árpád akkor még élt. Mindenki tudta, hogy nagy beteg, de a halála még több év után következett be. Később valamennyi elhalt írót, költőt Schöpflin bácsi búcsúztatott. Az ő egykaptafára készült, monoton hangon elmondott sírbeszédeinél sem mer­tünk egymásra nézni Fricivel, aki azt mondogatta, hogy az ő sírjába tegyenek majd be egy mikrofont, engedjenek le egy mozivásznat a közönség előtt, ame­lyen ő rajta lesz, mert ő a sírból felelni akar majd a sírbeszédekre. 32 Édesapja temetésén azért nevette el magát, mert a pap a búcsúztatóban következetesen Karinthy Frigyest mondott József helyett. * ők ketten sokszor játszadoztak azzal, hogy most öregek, megöregedtek. Órák hosszat is úgy viselkedtek, mintha már megöregedtek volna, köhögtek, krákogtak, csúzról, podagráról, derékfájásról panaszkodtak egymásnak, ké­nyesebb hiányokról is, emlegették a régi jó időket, szidták a tudatlan és tisz­teletlen fiatalokat. Kihagyó emlékezettel idézgettek elmúlt eseményeket, el­ferdítve régi hírességek, öreg színésznők nevét, politikáról beszéltek, Tisza Pistáról, Wekerléről, unalmas családi történeteket mondtak el egymásnak, s közben mindketten remekül mulattak ezen. Majd pedig azt játszották, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents