Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi
Rómában, a Vatikánban énrám valami fekete lebernyeget adtak, mivel fekete ruhám ujja kissé áttetsző volt. — Miért kellett ezt Manyikának felvenni? — kérdezte kisfiam. — Azért — felelte súgva az apja — , hogy ne izgassa a pápa bácsit. — Nem volt ez kegyetlenség, csak becsületes, emberi felszabadult nyiltság. — A vallások legendáit bámulni lehet és szeretni, mert sok szépség van bennük, de komolyan hinni vagy éppen késhegyre menni értük képtelenség - mondogatta —, de Karinthy sem kíméletlenségből bánt így Sós bácsival, hanem azért, mert ő közelebb volt hozzá, mint a barátja, ő nem volt teljesen meggyőződve arról — amint azt későbbi írásaiból, többek közt a Mennyei riportból, a Legenda az ezerarcú emberből?* a megölhetetlen embernek, Telma Titusznak az alakjából kitűnik -, hogy egyféle dimenzióban nem volna-e lehetséges efféle találkozás. Sós bácsi Krisztusát banálisnak, érdektelennek érezte. Nem ilyennek képzelte ő a maga Krisztusát, ő, aki féüg tréfásan, félig komolyan átélve, nagyon gyakran játszotta azt, hogy ő Jézus Krisztus. Meg-megállt kifeszített karokkal, valahol a fal mellett, vagy az ajtó nyílásában. így kezdődött a játék, amelyet minden lehetséges alkalommal végigjátszott, majd a jelenlevők elé lépett, és bibliai szókinccsel egyéni, Jiegyibeszédeket" rögtönzött. — Látszólag karikírozva, egyben önmagát gúnyolva, de kétségtelen nosztalgiával a szerep irányába, beleélve magát a „megváltó" szerepbe, abba a szerepbe, amelyet egészen komolyan - játék nélkül — már nem csinált volna végig, de így, a játék leple alatt kiélhette a már bevallottan gyermekesnek ítélt régi ábrándját. Nem véletlen, hogy milyen szerepet választunk, s azt is tudjuk, hogy minden tréfának van valami komoly magva. A Titusz név is némiképp emlékeztetőnek számít. Krisztus nevének gyermeknyelvű elferdítése. * Azt is játszottuk négyesben, hogy ki mit mondana először Jézus Krisztusnak, ha az megjelenne a földön, és találkoznánk vele. Aranka (Frici második felesége, akiről még szó lesz) ezt kérdezné: — Mondja, tetszem én magának? Ugye szebb vagyok, mint Kosztolányiné? — Második, diszkrét, illetve indiszkrét kérdése Magdolnára vonatkoznék. Frici a feltámadás körülményeiről faggatózna, Kosztolányi udvarias mosolylyal csak ennyit mondana:
