Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A Mester utca sápadt csillaga

ság.

11 Ez, időnként, egy-egy betanult darabbal, különböző, éppen akkor szabad színházhelyiségben vendégként működött. Nem volt ez állandó színház, nem voltak állandóra szerződtetett tagjai, a fellépti díjak, amelyeket adhatott, talán még a költségekre sem futották. De kétségtelen, hogy nagy port vert, s a hozzáértők komoly értéknek vallották az előadásokat s a színdarabokat, amelyekkel jelentkezett. Nagyrészt realista színmüveket tűzött műsorára, de ezen túl is — a szokványos francia vígjátékok, a magyar biedermeier darabok s az előző századok klasszikusaival ellentétben — inkább északi és új német színdarabírók munkái kerültek színre. Gorkijt játszották, Hauptmann, Ibsen, Strindberg, Wedekind, Heijermans színműveit, s az akkor nagy sikerű olasz D Annunzióét. Judik Etel 1905-ben sodródott a Thália Társasághoz, és 1909-ig, annak megszűntéig, több elsőrangú szerepet játszott. A Henschel fuvaros

11 Hanne szerepében láttam pompás, elhitető alakítását. A Thália Társaság támogatás híján megszűnt. Judik Etel játszási lehetőség és szerződés nélküli színésznő volt 191 l-ben, amikor a New York kávéház karzatán találkozott Karinthy Frigyessel: Asszony volt már ekkor, három gyermeknek anyja. Milyen is volt Judik Etel? Sok évvel ezelőtt, talán kissé túlfűtött feljegyzéseimből

13 idézek: „Az Éj királynője , „A Halál Fekete Angyala . Szeme: tompa fényű bársony, szeme körül kék holdkaréj, bőre, mint a tearózsa szirma, sötét haja számtalan gyűrűbe bodorítva mélyen hullott domború homlokába. Bánat s a^ bánattal oly közelrokon kéj, illatszerfelhő s egy lila fátyol lengte körül. Állandóan álmosnak s egyben izzónak rémlett. Mondhatatlanul érzéki, csaknem obszcén hatást keltett. Múlt századi vándorszínház drámai hősnőjére, párizsi bűntény, kémkedés, gyilkosság vagy akár féltékenységi dráma tettesére, de méginkább áldozatára emlékeztetett. Ha gyümölcshöz hasonlítanám, érett fügére gondolnék, dús volt és lankadt, kissé már túlérett. Annyira „asszonyi , annyira passzív, hogy bár többször találkoztunk, nem emlékszem, hogy egyetlen saját mondatot vagy akárcsak egy szót is hallottam volna tőle. Sohasem kapcsolódott a körülötte folyó beszélgetésbe. Színésznő, aki csak a mások által leírt szavakat tudta szabadon mondani. De talán zavart is volt olyankor, amikor többedmagával volt együtt, s nemcsak egyetlen emberrel kellett szembenéznie. Nőkre gyanakvással, ellenséges féltékenységgel tekintett, nő módján. Nevetni sokat nevetett, csukott szájjal, mélyről jövőn, rekedtes, búgó hangon. Ilyenkor érződött, hogy boldog, ha megfeledkezhet a valóságról, amely kínos és félelmes lehetett a számára, legfőképpen addig, amíg