Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Név, család, környezet

Néhai K. E. festőnő halálának évfordulójára Elza fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélni Az élővel nem tudok én, viccelek és elfordulok Nem nézek a szemébe órámat nézem sietek valahová Mindig úgy érzem, úgyis fölösleges és haszontalan Hiszen nem tudok segíteni élőn, nem tehetek semmit Hiába néz rám remegve, hogy majd csodát teszek [...] [...] bizony jó, Hogy már nem kell tartani azt az unalmas szokást Hogy a haldoklónak nem illik beszélni halálról Hát mit szólsz, Elza fiam, meghaltál, látom az arcod Ahogy ámulva, vékonyka hangon Lelkendezel: „Igazán? Meghaltam? Jaj de érdekes!" És titokban büszke vagy rá, hogy veled ilyen „igaz ' dolog történt [... ] Csak ennyit, szervusz, isten veled isten veled élet, Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly Halk, tehetetlen kis tiltakozás az Éjszaka ellen Naiv gyufaláng, amit úgyis elfúj a szél Isten veled, eltűnő múlt, valaha valóság Véled is, emlék, ismétlődő, elfogyó kép a tükörben S még veled is, magaddal, én lelkem, tompa tükör Isten veled, búcsúzó kezem is mellyel utolszor intek utánad Isten veled jóság, gyöngeség, elmúlás, isten veled isten Isten velem, isten velünk, isten veled, Elza fiam. Másik nénje, Gizi,

13 tökéletes ellentéte volt Elzának. Magas, csontos, csinos, gyors mozgású, eleven, bátor, „anyátlan vagány lány - írta róla öccse. Mindössze egyszer találkoztam vele, mint a szélvész száguldott a lakáson keresztül, s már rohant is el. A maga útján járt. Jókedélyű, öntudatos, dolgozó nő, angol levelezője az almásfüzítői olajfinomítónak, és hamarosan az egyik norvég származású igazgatónak a felesége, aki azután magával vitte Oslóba. Mennyit mulattunk Fricivel kamaszmódra ezen az Oslón. — Gizi nővéred hogy van? - kérdeztük. Frici gyászos, síri hangon felelte: - Oszlóban.

14