Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Verpelét

foglalva, hogysem úgynevezett mesebeli rossz mostoha legyen. Nem fogja verni a gyermeket. Valóban nem verte, de minduntalan odaállította az ő, első férjétől való fiát a másik gyermek mellé. — Állj csak a Gabi mellé, Tomi, nézzétek, mennyivel szebb, mint a Gabi, mennyivel erősebb, mennyivel nagyobb. — Az ilyesmit még legjobb barátnői is zokonvették tőle. A villogó szemű, sötétbőrű Tomi valóban szép, erős gyermek volt. Mit mondok? Gyermek? — Kis ördög. Ő volt az, aki - tréfán kívül — egy kutya farkába harapott az utcán, s a megrémült állat vonyítva menekült előle. Egy kis történetet gyakran mesélt el Karinthy, többféle változatban, némelykor el-eltúlozva (bár ezt már úgy, ahogy megtörtént, bajosan lehetett még megtoldani). Hitelesen a következőképpen zajlott le: A hajóorvos műkedvelő író is volt, s egy tengeri útja után, szabadsága alkalmával, egy délelőtt felkereste Karinthyt a lakásán. Valami baj volt a gázzal, várták éppen a gázszerelőt, a lány azt hitte, a szerelő érkezett, bevezette a konyhába az idegent, akinek kopott aktatáska volt a kezében. — Az urak még alszanak, nekem le kell most szaladnom, mindjárt feljövök, ott van, csinálja meg, nem ég — a gáztűzhelyre mutatott, s már ott se volt. Az idegen nem tudta, mit tegyen, megindult befelé, elébb az előszobába, majd miután csend volt és senkit se látott, onnan benyitott egy másik ajtón az egyik szobába. Ebben a pillanatban velőtrázó ordítást hallott, s egy teljesen meztelen nő rohant végig a szobán sikítozva: — Frici, Frici, orvost, orvost, a gyerek kiesett a kocsiból, a fejére esett! Frici, nem hallja, orvost, orvost, azonnal orvost! Ekkor a másik ajtóból kiugrott a röhögő képű Tomi gyerek, és táncolva, ujjongva kérdezgette: — Meghalt? Meghalt? — Üsse agyon — ordított Aranka. Frici lekent egy nyaklevest Tominak. Tomi bömbölni kezdett. — Ne bántsa! — ordított Aranka. — Maga mondta — védekezett Frici. — Orvosért szaladjon — rázta mindkét öklét Aranka. Ebben a pillanatban a hajóorvos-író egy lépést tett előre. — Ki maga? Mit akar? — sivított Aranka. — Kérem, én orvos vagyok, hajóorvos — hebegett az idegen. — Hajóorvos? Menjen a hajóra, hagyjon engem békén — üvöltött Aranka. Tomi, aki eddig bömbölt, most megint röhögött, röhögve állt oda az idegen elé.