Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Előszó

ségeket, alakokat, eseteket, emlékeket gyűjtötte össze. Az "összegyűjteni" szó azért fontos itt, mert Kosztolányi nem úgy vezette naplóját, jegyzetfüzetét, hogy elkezdett írni az első oldalon és befejezte az utolsón, hanem úgy, hogy kávéházakban, az utcán jártában-keltében a legkülönbözőbb cédulákra, papírokra jegyzetelt, s ezeket meghatározott rend szerint jelölve otthon beragasztotta füzetébe. A különböző műfajúnak szánt terveket következetesen más-más színű ceruzával karikázta be — a novellákat pirossal, a verseket zölddel, az idézeteket lilával —, s önmaga számára eligazításul a megfelelő műfaj kezdőbetűjével jelölte meg. Kosztolányi munkamódszere, alkotói magatartása rajzolódik ki e lapokról: nyitottság, állandó készenlét, izgatott kíváncsiság, összpontosított figyelem és fegyelem. A Napló elkezdésének és befejezésének dátuma Kosztolányi jegyzetelési módszere miatt nehezen állapítható meg, de a bejegyzések jellegéből és a belőlük megszületett művek megjelenési dátumából kikövetkeztethető, hogy 1933 legelejétől 1934 második feléig vezette Naplóját. Tehát valószínű, hogy pár hónappal korábban kezdhette el, mint azt a címlapon található dátum alapján gondolnánk (1933. márc. 10.), s annál fél évvel később fejezhette be, mint amit az utolsó oldalon feltüntetett időpont jelez (1934. jan. 24.). Változó a bejegyzések célja és jellege, változó műfaja, hosszúsága, megszerkesztettsége, stilizáltsága. Vannak köztük személyes emlékek, nyelvészeti feljegyzések, fontosnak tartott idézetek. Vannak hosszabb vázlatok, amelyeket sohasem használt föl Kosztolányi, vannak jelzésszerű tőmondatok, amelyekből többoldalas novella született, vannak játékos rímötletek és mottónak is beillő tömörségű verssorok, és vannak pontosan, tisztán és súlyosan megfogalmazott költői elvek, nézetek is. Kosztolányi sok nyelven és a legváltozatosabb könyveket olvasta. A Naplóban a francia és a német idézet a legtöbb, de van angol és olasz is. Forgatta a Goncourt fivérek naplóját, és olvasta Charles Lambot. Flaubert és Mallarmé, Voltaire és Victor Hugó, Carl Jentsch és Lévy-Bruhl, Pascal és Bergson: kapcsolódások és ellentétek, sokszínű, gazdag névsor. S végül akihez legtöbbször visszatér illetve akitől legtöbbet idéz: Shakespeare és Goethe. Kosztolányi nem arra törekedett, hogy egy adott mű vagy alkotó központi gondolatát, lényegét jegyezze fel, hanem mindig azokat a részleteket, akár apró mozzanatokat ragadta ki, amelyek őt személy szerint érdekelték, tovább gondolásra ösztönzöték. "Olvasás közben nemigen szoktam jegyzetelni, mikor ezeket a mondatokat olvastam, s aztán naplómba írtam, belső kényszer alatt cselekedtem: féltem, hogy elfelejtem őket." (Kosztolányi Dezső: Ércnél maradóbb. Szépirodalmi, 1975.453.1.) 7