Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Előszó

A Kosztolányi család Tábor utcai házát 1944 őszén bombatalálat érte. Elpusztult bútor, fénykép, kézirat, s Kosztolányi Dezső hagyatékának csak töredéke maradt meg. A kötetünkben közölt, feljegyzésekkel teli napló csak a szerencsés véletlennek köszönhetően kerülte el sorsát. Schelken Pálma emlékezése szerint Kosztolányiné még 1943-ban adta ajándékba neki a nagyrészt gyorsírással teleírt füzetet, s kérte őt, a fiatal gyorsírás szakértőt, hogy fejtse meg Kosztolányi legutolsó naplójának számára olvashatatlan részeit. Kosztolányiné több, ehhez hasonló munkanaplót is őrzött, az ostrom alatt azonban valamennyi megsemmisült. így ma már csak az általa közölt legelső, ifjúkori naplót és ezt a most megfejtett legutolsót ismerhetjük. Kosztolányi a Gabelsberger-Markovits-féle gyorsírást használta, melynek oktatása 1920-ban megszűnt, s ma már szinte senki sem ismeri. Schelken Pálma is utólag sajátította el a régen nem használt rendszert, hogy irodalomtörténeti szempontból fontos vázlatokat, műveket, leveleket tegyen át, fordítson le folyóírássá. (Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Németh László is ezt a gyorsírási rendszert használta.) Kosztolányi igen jó gyorsíró volt, de a sebes jegyzetelés következtében néha közbülső szótagokat, végződéseket elhagyott, néha az odavetett jelények pozícióját, a többiekhez való viszonyát alig vagy egyáltalán nem lehetett megállapítani. A megfejtés hiányait, bizonytalanságait a szövegben egységesen jelöltük. A szürkefedelű, piros címkés füzetre Kosztolányi írta rá: Napló. Igen becses kéziratok. Mi is ezt a címet adtuk kötetünknek, bár nem szokványos értelemben vett "naplót" tart kezében az olvasó. Nincsenek benne pontosan vezetett hétköznapi találkozások és elhallgatott nagy titkok, nincsenek benne ismeretlen remekművek sem. Sokkal inkább munkanapló, jegyzőfüzet ez, ahol Kosztolányi az őt — mint művészt, mint embert - foglalkoztató jelen6