Kelevéz Ágnes - Kovács Ida: Kosztolányi Dezső: Napló. Igen becses kéziratok (1933-1934) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1985)

Napló

Vágóné (Skizofrénia) Szegeden egyszer villásreggelit adott tiszteletemre, mikor fölolvasáson jártam ott, tizenkét évvel ezelőtt. Hímzett bőrbekecsben ül cellájában, éppen ír. Mellette a széken tíz—húsz ceruzával teleírt füzet. Nevem hallatára boldogan elmosolyodik, nem akarja elhinni, hogy én vagyok. Boldognak látszik. Vastag, fekete haját homlokába fésüli. Kérésünkre fölolvas egy semmis, érdektelen rajzot a szegedi korzóról. Szegeden él ma is. Az ura nem Debrecenben tanár, hanem Szegeden kereskedő. Ehhez ragaszkodik. 58. Fejében egyébként egy paplan van, egy emelődarugyár és egy csokoládés findzsa. Ezt nevetve mondja, mintegy tetszelegve eredetiségében. Tudja, hogy a bolondok házában van. Fitymálva adja elő, hogy nem engedik ki. De, amikor a kiszabadulásának lehetőségéről szólok, érdeklődése lanyhul. Az a benyomásom, hogy nem is szeretne kimenni. Férjétől tudom, hogy betegsége mindenféle képzelgéssel kezdődött. Azt képzelte, hogy megvakul, s ezért folyton az orvosokhoz szaladgált, tükröztette a szemét. Később évekig nem mert a napra menni. Ő így adja elő betegsége kezdetét: - A bátyám megoperáltatta a szemét, kivették az egyiket. Akkor aztán . . . Egy délelőtt bementem a fürdőszobába. . . belepillantottam a tükörbe. . . és nagyon megijedtem tőle.. . Állandóan fél a haláltól. Amint beszél, kedves, kacér, érdekes. Szegeden, annak idején - emlékszem — egy boldogtalan gazdag 59. asszonynak láttam, aki hallgatag és zavart. Most felszabadult. Élheti a saját életét, a saját egyéniségét. Ez számára az optimum. P. százados (mániás) nevem hallatára: — A szegény kisgyermek panaszai. (Milyen megható, hogy itt is élek.) Klárika (praecox). Rózsaszín selyemruhában ül. A halálról beszél. Stereotyp mozdulatok órákig. Ujját végtelenül finoman állához emeli. Vár. A praecoxos számomra a legnagyobb rejtély. Őfelsége B-né, egy ötvenötéves mániás. Ferenc József vette el, utána Károly, most Ottó menyasszonya. Mennyire megvetendők az úgynevezett épelméjűek. Azok alig beszélnek a halálról. Itt mindenki róla beszél. 62