Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Budapest, 1931. február 14. Kedves Idám, Olyan gyalázatos állapotban vagyok, hogy nincs semmi pénzem, csak szégyellem magam. A cserepek megjöttek, és igen szépek. A kisebbiknek fedele kicsikét eltört, de meg lehetett ragasztani. A figurák finoman és kedvesen vannak elgondolva s csinálva. Pesten most olyan nehéz gazdasági világ van, amilyet én még nem láttam. Talán márciusban el tudok szakítani pár pengőt. Most ide teszek tizet, vedd hasznát. Csókol Zsiga A következő években az a szomorú, de egyetlen lehető állapot alakult ki, ahogy János öntudata fokozatosan alámerült, nekem kellett bátrabban lépéseket tennem. Kiállítottam a régi "Hagenbund"-dal

6 5 a Glaspalastban. Portréfejeim olyan vékonyfalúan építettem, mint a cserepeimet, hogy ki lehessen égetni. János vitte a munkáimat kiégetni a kerámia műhelyekbe, érte ment és le is szállította a megrendelőkhöz. Misi is nagyon hamar megtett ilyen utakat, és már tizenegy éves korában elkezdett az egyik iparművész kolléga műhelyében, az 'Iszkránál" korongozni. Iszkra gyermek-kurzust tartott. Misi nagy segítségem volt. Eredeti, ügyes, eleven, önálló gyerek volt. Rolleren járta be a várost, tudta mindennek az árát, értékét, zseniálisan tudott bevásárolni, és számon tarotta a jó régi barátokat, akik most messze laktak tőlünk. De a többi gyerek is, ahogy nőttek, mind egyre aktívabban vettek részt a családi életben. A gyerekek nyaralni Magyarországra utaztak. Mindkét családnak megvoltak a kedvencei. Zsiga bácsi nagyon szerette Misit, a lányai is, különösen Gyöngyi. Simonyi Mária öcsit zárta a szívébe, mikor egyszer két hétig én is ott nyaraltam vele Leányfalun. "Dick és Pick - mennek itt ááá" — masíroztak kézenfogva a leányfalusi rózsasoron. Minden nyár végén tele élményekkel és megrakva jó magyar kolbásszal, kövéren jöttek haza. Bécs, 1932. szeptember 6. Édes Zsigám! Megkaptam leveled, és nagyon örülök, hogy megszerettétek a gyerekeket. [. . .] A többi már túl nagyra vágyás. Nekem is úgy a legkedve-