Varga-Móricz Ida: Heten voltunk (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1984)

Most öcsi töltötte az egész nyarat Leányfalun. Ott a pici Balázs volt a sztár. Angélát Miklós bácsiék hívták meg Diósdra, ahol vikendházuk volt. De azért kiment néha Leányfalura is a kis öccsét megnézni, aki a sok felnőtt közt elég­gé elveszve érezte magát, öcsinek különös kalandjai voltak. Vice bácsi, a ker­tész, elengedte egyedül a piacra, lovaskocsival ment Szentendrére, gyümöl­csöt, paradicsomot árulni. Azzal ő is keresett pár fillért, amin aztán irkát vett magának, és elment a leányfalusi iskolába. Egész közel volt, a kertben lehetett hallani, ahogy kórusban tanulták az egyszeregyet. Fel is vették, egy pár hétig, amíg ott volt, rendesen eljárt az iskolába. Zsiga bácsi nevetett, hogy milyen "nagy hazafi" lett öcsi rövid idő alatt: "Egy az Isten, egy a hazám! " — meg "Csonka-Magyarország nem ország!" Angyalka meg arra emlékszik, hogy egyedül volt a házban, amikor Ka­rinthy Frigyes kijött. Zsigát kereste, és nagyon sajnálta, hogy nem találta otthon. Ki volt izzadva - nagy meleg volt —, és eltűnt egy időre a kertben, azzal jelent meg aztán, hogy: "Elaludtam a málnafa alatt". Zsiga vigasztalan volt, hogy nem láthatta - soha többé. Pár hét múlva meghalt Karinthy, 112 és már csak a temetésére mehetett el. A temetőből Miklósékhoz ment Angyal­káért. Az úton olyan szótalan volt - hangot se tudott adni. Zsiga sokat volt beteg ezen a nyáron, Hévízről írja: Hévíz, 1938. július 29. Ez a táj tele van római emlékkel. Kedves Idám, aug. 15-ig itt szeretnék maradni. Tudod, jókét hetet feküdtem a lábommal. Most eljöttem. A gyerekek remélem jól vannak. Sajnálom, hogy Misit nem látom L[eányfalu]-ban. Én innen semmit sem tudok tenni. Bank értesített, hogy a pénz elment. Csókollak mindnyájatokat és jó egészséget Zsiga És még egy lapon: Hévíz, 1938. augusztus 13. Kedves Idám, megkaptam a lapodat. Holnap indulok haza. Azt hiszem jót tett a fürdő, különösen két szempontból. Sokat dolgoztam s jól, és kipihen-

Next

/
Thumbnails
Contents