Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

teszik, variálják látványának következő állomásai is: a csúcsíves templombejárat, az ívek közé helyezett szentek szobrai, a templom belső terének felfelé törő dinamikája, a különböző hajókba helyezett oltárok festményei, szobrai, a megvilágítás, a színes ablaküvegek játéka s végül a felcsendülő emberi szó és az énekhang. Mindez azonban már bizonyos mértékig átvezet Mácza gondolatmenetének következő állomására: a képmást életrekeltő formai elemek szerepének és öszszefüggéseinek a vizsgálatába. Forma és megformálás (faktúra) S ez az a pont, ahol a művészet marxista értelmezésének teljesen új területére lép (legalábbis a maga korában). Előzményként ismételten az 1930-ban közzétett tanulmányára kell utalnunk, amely a művészet specifikumának a megközelítésében eljutott ugyan eddig a kérdésig, de megoldására akkor még nem tudott vállalkozni. Egykori gondolatmenetét kommentálva már korábban is jeleztük, hogy a képmás fogalomköre Mácza felfogásában afféle köztes tartomány": túl az ideológiai tartalmak meghatározta eszmén, de még mindig a konkrét alkotáson innen; maga is csak elgondolás, bár már érzéki jellegű. A képmás művészi megvalósulását, realizálódását Mácza egykor a meglehetősen általános,,tárgy iasulás" fogalmával jelezte. Ezúttal azonban figyelmét az alkotómunkának erre a punctum saliens-ére összpontosította: kísérletet téve e folyamat értelmezésére, amelynek során a művész a képmást — a maga sajátos eszköztárával — érzékelhető emberi termékké alakítja. Úgy is mondhatnánk: formába önti. Ám ekkor filozófiai-esztétikai értelemben esetleg pontatlanul fejeznénk ki magunkat, legalábbis félreérthetően. A „forma" klasszikusan értelmezett fogalma ugyanis tágabb ennél a folyamatnál, többet jelent, mint az alkotómunka puszta materializálódása. Voltaképpen már az eszme és az érzékelhető alkotás közötti híd szerepét betöltő képmás kialakítását is részben magában foglalja. Az esztétikai alapkategóriáknak ez az elhatárolódása azonban nem mindig volt ennyire egyértelmű. Sajnos nem ilyen egyértelmű Mácza művében sem. Mácza ugyanis a forma fogalmát kétféle értelemben használja. Egyrészt a fent jelzett filozófiai terminusként, másrészt — s ez a gyakoribb — jóval szűkebben: a művészi alkotás létrejöttének azt a momentumát jelölve vele, amit talán a faktúra kifejezés közelít meg a leginkább. A forma e „szűkített" fogai -