Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

kívül sokrétűen és semmiképpen sem mechanikusan érvényesül. Nem úgy, mint ahogyan azt a szociológiai iskola képviselői képzelték, mondván, hogy az azonos társadalmi alappal rendelkező társadalmak eo ipso azonos típusú művészetet hoznak létre. A művészi tükrözés e genetikus vonatkozású közvetettsége a felépítmény, az ideológia közbeiktatásával valósul meg; úgy, hogy a művészet társadalmi meghatározottsága — elsősorban ideológiai meghatározottságotjelent. Kissé hosszabban időztünk a közvetettség" fogalmának e sajátos értelmezésénél, hiszen mai, a lukácsi esztétikára épülő terminológiánkban más a jelentése. A művészi tükrözéssel párhuzamba állított tudományos gondolkodás egyik jellemzője, amely nem érzékileg, közvetlenül, hanem logikai úton, elvontan, különböző fogalmi rendszerek közvetettségében ad képet a valóságról. Az eltérés ellenére a kétféle értelmezés használata, elgondolása közel áll egymáshoz. Mácza is, Lukács is abból a célból alkalmazza, hogy kifejezze általa a tükrözés áttételességét. Mácza esetében ez az áttételesség az egyébként érzékinek és közvetlennek tűnő művészi tükrözés rejtett irányultságára hívja fel a figyelmet. Lukács viszont a tudományos megismerésnek — a közvetlen érzékeléstől eltérő — fogalmi mechanizmusát kívánta általa aláhúzni. Az eszme és a képmás ideologikus megközelítése A művészi tükrözés mibenlétét, természetét Mácza a továbbiakban már az alkotó folyamatba ágyazottan, mondhatnánk így is: funkcionális megközelítésben igyekszik körülírni. Felhasználva, de egyben szinte minden ízében szétszedve és újjáformálva a Belinszkijtől—Plehanovig terjedő „eszme-képmás" összefüggést. Egyrészt aláhúzva, hogy az eredetileg idealista töltésű „eszme" mögött — a marxista esztétikában — társadalmi momentumok húzódnak, amelyek konkrét tartalmát a művész által vallott ideológia határozza meg. Másrészt, hogy ez az eszmében megtestesülő ideológiai töltés tovább konkretizálódik a mű képmásában. Visszautalva arra a dialektikus összefüggésre, amelyet az 1930-ban megfogalmazott tanulmány is kifejtett, szeretnénk aláhúzni, hogy ezen összefüggés újbóli felelevem'tésekor Mácza több ponton is továbblép. Rámutatva arra például, hogy a képmásban nem csupán általános, ideológiai természetű mozzanatok öltenek testet. Hogy egy-egy konkrét képmás kialakulásakor jelentős