Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
a „szimbolikus", amely a „vallásos világfelfogásnak", másrészről pedig a „realista", amely a „nem vallásos világfelfogásnak" felel meg. . . 18 A szociológiai iskola kritikájának e közvetett és tapintatos formáját könynyű és tetszetős lenne Mácza személyes kapcsolataira visszavezetni. Tudjuk, hogy V.M. Friese volt első kötetének lektora, mi több, a művet elismerésekben nem szűkölködő előszóval tisztelte meg, s végül: a Kommunista Akadémián, a RANION-ban, sőt az egyetemen is Mácza közvetlen főnöke volt. Nem vitás, Mácza magatartásában közrejátszhattak ezek a kötődések is, lényegére azonban, véleményünk szerint, egy 1929-beli cikkének néhány tényszerű megállapításában találhatunk magyarázatot. Ennek első mondata így hangzik: „Ha a művészettudományunkban tapasztalható burzsoá tendenciákról és irányzatokról kívánnánk beszélni, ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a térbeli művészetekről megjelenő munkák 85-90 százalékát (kiemelés tőlünk — B.F.) vesszük elemzés alá. . ." 19 Szemléjének egy későbbi helyén a megjelenő kiadványok 50 százalékáról állítja, hogy koncepciójuk nyíltan idealista. Ha némi fenntartással fogadjuk is a látleletet, akkor is nyilvánvaló: a marxizmus pozíciói — még a húszas évek végén is! — meglehetősen gyengék voltak a szovjet művészetelméleti szférában, s jelentősen elmaradtak például az irodalomtudományétól. Counonorun MCKyccTsa. MOCKBS 1926. 61.1. Igaztalanok lennénk azonban a derék német származású tudóssal, ha ezen önmagukban igaz, ám mégiscsak kiragadott idézetekkel jellemeznénk, s nem érzékeltetnénk meleg szívű egyéniségét, meggyőződéséért kiálló elvi szilárdságát. Egyik róla írt nekrológ felidézi azt az 1899-beli (!) szituációt, amikor az ókonzervatív moszkvai egyetemen, egy doktori védés alkalmával (amely egyébként „a világfájdalom a világirodalomban" című témát „dolgozta fel") egymaga protestált a tudománytalanság ellen, vállalva a materializmus és a marxizmus „nevetséges" és „parlagi" álláspontját. Ugyanez a nekrológ emlékeztet arra, hogy Friese az 1905-ös forradalmat követően éveken át a párt moszkvai bizottságának az irodalmi előadója volt, s hogy Vlagyimir Makszimovics már Október másnapján szolgálatra jelentkezett a mindössze negyven lett fegyveres által „védett" moszkvai szovjetben, akkor, amikor azt még tizenkétezer fehér tiszt és junker fenyegető gyűrűje vette körül. . . Ld. M.H.noKpoBCKníí :BnaAHMMp MaKCHMOBMH cppnne. H3B8CTMH 1929. szept. 4. sz. 4.1. Húszas évekbeli munkássága is árnyaltabb megvilágításra szorul. Hiszen nem kétséges, hogy akkor - az idealista nézetek tengerében - Művészetszociológia)^ pozitív előrelépést jelentett. Ld. még Mácza: Esztétika. 229-233, 299-300. 1., továbbá LJ. Novozsilova id. mű (12. jegyz.) 97-115.1. 19 Byp>Kya3HbieTeHeHMH B ncKyccTB03HaHHn. KmiraM peBontounH 1929. 5. sz. 18-19.1.
