Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Függelék

szoltsága a prózairodalmat a publicisztikától. Ma már minden jobb újságíró „szépen", ,irodalmian" ír; a politikai beszédek is fűszerezve vannak élénk és megkapó fordulatokkal — irodalomnak azonban se ezt, se azt nem fogjuk nevezni. Miért? Vegyünk egy egész egyszerű példát. Valaki azt mondja nekem: „Péter kiment az utcára". Ez a mondat egyszerű közlés, amit minden további nélkül értek meg és veszek tudomásul. Pétert ismerem. Saját tapasztalatomból tudom, mi az utca, és mi az: menni. A mondatban minden szó értelme konkrét. A konkrét dolgokat és cselekvést jelentő szók logikai kapcsán kívül semmi egyébre nincs szükségem a mondat megértéséhez. Másképp áll azonban a dolog, ha valaki ezt mondja: „Péter fütyörészve kiment a napsütéses utcára". Ebben a mondatban már nemcsak a logikával összekapcsolt tényeket veszem tudomásul, hanem feltámad bennem egy egész sor olyan gondolat és érzés, amikről a fenti mondatban konkrét formában szó sem volt. A „fütyörészés" közölte velem azt, hogy Péternek jókedve van — ami viszont, attól függően, hogy milyen viszonyban vagyok Péterrel, kellemes vagy kellemetlen érzéseket kelt bennem. A „napsütéses" utca ismét egy csomó emléket, gondolatot és érzést kelt fel a tudatomban és tudatalattimban. Szóval feltámad bennem a mondat nyomán oly gondolatok és érzések összessége, amelyekhez nem a mondat szavainak egyszerű logikai kapcsán, hanem távolabbi és bonyolult asszociációk révén jutok. Ez az egyik fontos különbség az első és a második mondat közt. Van azonban még egy nagyon fontos momentum. Az első mondat csak annak mond valamit, aki ismeri Pétert, s érdeklődik dolgai iránt. . . A második mondat azonban már annak is mond valamit, aki Pétert nem ismeri. Mégpedig (s ez a fontos) azt mondja, amit nem a logikai sor, hanem az asszociációk révén közöl. A fütyörészés és a napfény mindenkiben asszociál valami gondolatot és érzést. Ezek a szavak, az asszociációk révén, egyforma életviszonyok közt élők számára közös tartalmat hoznak és adnak. Innen már csak egy lépés addig, amit irodalomnak nevezünk. Irodalomnak nevezzük a fent jelzett egyensúlyhoz való törekvésnek az olyan visszatükröződését, amelyben ennek a törekvésnek pszichológiai és ideológiai elemei tudatosan olyképpen vannak kombinálva, hogy azok a társadalmilag (vagy osztályilag) közös érzések asszociációinak segítségével elsősorban az érzésviszonylatokon, a pszichológián keresztül hatnak. Minél több az asszociatív és érzéselem, annál közelebb vagyunk az irodalomnak ahhoz a fajtájához, amit költészetnek nevezünk. Természetes, hogy ennek az általános tézisnek is megvan a maga történelmi értékelése. Már fentebb, az irodalom szociológiai meghatározásánál is láttuk, hogy a forradalmi korok forradalmi irodalmában több a tudati és kevesebb az érzelmi elem, mint a többi korok irodalmában. Tisztán érzelmi motívumokkal és tisztán nagyon távoli asszociókkal dolgozik a lemenő osztályok irodalma.