Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Függelék

Ezért a szimbolisták misztikumszeretete, „érthetetlensége", ezért van az is, hogy például az expresszionista irodalomban a prózát alig lehet elválasztani a költészettől. Minden további jellegzetessége az irodalmi alkotásnak — a kompozíció, belső és külső szerkezet, rím, ritmus, koncentrálság stb., tehát mindaz, amit „formának" neveznek, nem princípiuma az irodalomnak — hanem csak következménye a fent kifejtett két principiális követelménynek. Mindezen társadalmilag meghatározott elemeknek - lényegnek, „tartalomnak", „formának" együtthatása a társadalmilag meghatározott olvasóra, jelöli meg az irodalom szerepének objektív lehetőségeit az egyes történelmi korokban. (A formát és tartalmat idézőjelben használjuk, mert azok értelmének előzetes marxista analízise nélkül e szavak használata veszedelmes félreértésekre adhat alkalmat.) III. Mi tehát az így meghatározott irodalomnak a szerepe a proletárforradalomban, illetve annak első két szakaszában? Térjünk vissza a gépfegyver-példához. Mondottuk: normális körülmények közt a gépfegyvert senki se fogja használni árokásásra, csak azért, mert az is az ásó anyagához hasonló anyagból készült. Az irodalmat azonban használják olyan feladatok elvégzésére, amelyekre a hozzá hasonló anyaggal dolgozó más ideológiai felépítmények hivatottak. A gépfegyvernél (és minden másnál) elismerik a „specifikumot" — az irodalomnál igen sokszor nem. Mi ennek az oka, s igazolható-e ez? A forradalom nem „normális állapot", s bizony előfordulhat, hogy a gépfegyvert is kapudöntésre vagy valami másra használják fel. Ugyanígy kaphat más szerepet az irodalom is. Azonban: 1. ez az eset kivételes, és semmiképp sem általánosítható; 2. a helytelen használat következtében egy másra alkalmas eszköz ment tönkre — az ilyen gazdálkodás pedig szintén nem rendszeresíthető; végül 3. az eszköz hivatásával és „természetével" meg nem egyező használatot más alkalmasabb eszköz hiánya idézte elő. Az irodalomra vonatkozólag az első két eset teljesen, a harmadik többékevésbé fennáll. Az irodalmat, amelynek eszköze a nyelv, célja a közlés, bizonyos esetekben, amikor ezt a történelmi helyzet megköveteli, fel lehet használni arra, hogy formanyelvét kölcsönvéve, segítségével — könnyebb formában — ugyanazt közöljük, amit ugyanakkor a politikai vezércikk közöl. Ebben az esetben — illetve az üyen periódusban - az irodalom szerepe ugyanaz, ami a publicisztikáé. Közvetlenül a tudathoz szól: rábeszél, bizonyít, agitál, propagál. Az érzésmotívumok, amelyeket használ (s amelyeket kisebb mértékben hasz-