Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)
Botka Ferenc: Előszó
szociológiai iskola direkt összefüggésekre törő mechanikus gyakorlatát.) Új könyvében a „pszicho-ideológia" fogalma egész más jellegű összefüggések kimutatásához, ilktve viszgálatához ad segítséget. Az alkotások pszichológiai és ideológiai vetülete itt már nem „genetikusan", a művészet társadalmi meghatározottsága szempontjából érdekli, hanem művészi, „formai" vonatkozásban. Abból a feltételezésből indul ki, hogy az igazi műalkotásban a pszichológiai és az ideológiai elem eleve szervesen ötvöződik, harmonizál egymással. A pszichologikum és az ideologikum ebben a felfogásban tehát már több, mint egyszerű „vonatkozás" — a mű immanens része; a művészi alkotó munka felől nézve: a megformálás eszköze és lehetősége. Továbbá: a pszichologikum nem egyszerűen csak magatartásforma, hanem személyiségeket és csoportkapcsolatokat meghatározó érzésbeli és gondolati komplexum, amely kihat a mű minden vonatkozására, kezdve a cselekménytől egészen a szereplők megszólalásáig vagy legkisebb hétköznapi gesztusáig. Ebben az értelemben ugyanakkor félig-meddig magában foglalja az ideológikumot is. Úgy is, mint „belső", gondolati-tartalmi elemet, amely benne van a szereplők egyéniségében, és úgy is, mint „külső" alkotói intenciót, amely a szereplők, a „cselekmény" mozgatásában és közvetlen nyelvi megformálásában ölt testet. A pszichologikum és ideologikum kapcsolata ilyenformán Mácza műemelézésében is ugyanúgy áttételes, több lépcsős, mint amikor művészi jelenségek társadalmi desifrírozására használta. A fenti fogalompárnak evvel az értelmezésével a szerző tanulmánya már eleve esztétikai síkra emelkedik, hiszen ezen az úton — anélkül, hogy hivatkozna a lenini visszatükrözés-elméletre — már az irodalom művészi és valósághitelének a kimutatására törekszik. S természetesen arra is, hogy olyan értékrendszert alakítson ki, amely alkalmas arra, hogy általa eredményesen szembesítse követelményeit a nyugati kortárs irodalommal, de a szovjet proletárírók alkotásaival és kritikai gyakorlatával is. A pszichikai és ideológiai elemek szerves kapcsolatát hirdetve például könyve aktualizáló részeiben Mácza egyrészt fellép az ellen a'vulgarizáló szellem ellen, amely valamennyi pszichológiai momentum mögé rögtön és mechanikusan társadalmi vagy politikai meghatározottságot állít; másrészt azt a felületes kritikai gyakorlatot ostorozza, amely az alkotásban szinte kizárólag az ideológiai elemet hangsúlyozza, elhagyva vagy elhanyagolva az ideológiai tartalmat hordozó életességet, pszichológiai hátteret. A „proletárirodalom" művészi színvonalának kialakítása érdekében nemcsak azért harcol, hogy a művekben az ideológiai és pszichológiai elemek egyaránt jelen legyenek, hanem azért is, hogy az alkotásoknak ez a kétféle közege harmonizáljon egymással, hogy szerves egységet képezve az élet a társadalmi lét természetességét, közvetlenségét sugallja. 2 7 27 A „pszicho-ideológia" terminus használatának indoklását 1. a szerző egy 1969.-ből származó jegyzetében (PIM kézirattár V 3525/1/5), amelyet e kötet függelékében is közlünk.
