Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)
Botka Ferenc: Előszó
Mácza tudatosan kerülte ezt a terminust, mivel nem értett egyet a mögötte meghúzódó felfogással. Vallotta — s erre egész könyve a bizonyíték —, hogy létrejöhet s részben már létre is jött ez az új irodalom. Csakhogy a folyamatot nem vulgárisan látta, mint egyes proletárírók, akik úgy képzelték, hogy a proletárirodalmat maguk a proletárok fogják megteremteni, hanem árnyaltan, a maga valóságos létében; nem származáshoz, hanem eszmeiséghez kötötten. Továbbá: történelmi folyamatban gondolkodva: hangsúlyozva, hogy ez az irodalom nem partikuláris; osztályhoz kötöttségében is egyetemes tartalmakat kell hordoznia. Épp e tartalmi-eszmei differenciáltság érdekében hoz létre ő is egy terminust, hogy világos különbséget tehessen az egyetemesség felé tartó proletárirodalom fejlett, kiteljesedett periódusa és az azt megelőző művek, illetve fogalmak között. Az általa proletárirodalomnak nevezett jelenségek körét elhatárolja a korábbi szakasztól, amit sommásan „a munkásokról és a munkásokhoz szóló irodalom"-nak nevez. Ez a terminus, igaz, csak a jelenségek felületéről indul ki, s csupán azok tematikus meghatározottságát és szocilógiailag szólva, „célzottságát" regisztrálja, mégis eléggé szemléletes és kifejező. Érzékelteti ugyanis, hogy a szóban forgó alkotásokból hiányzik a közös ideológiai alap, a marxizmus-leninizmus összefüggő világnézetként való jelenléte, ugyanakkor jelzi viszont azoknak a munkásosztályhoz, a munkásmozgalomhoz való kötődését is. Alkalmazásával a szerző sikeresen differenciál: a „proletárirodalom" fogalmát, ideálját el tudja határolni a szocialista irodalom bizonytalan és ellentmondásos ideológiájú kezdeteitől, de a proletárírók harsányan jelentkező jelszó- és tendenciairodalmától is. Pszicho-ideológia avagy az irodalmi alkotás művészi hitele Ennek az elhatárolási ,,manőverek" volt egyik eszköze az ún. „pszicho-ideológiai" fogalmának — ugyancsak sajátosan történő — bevezetése. Mint már A mai Európa művészete előszavában említettük, ezt a kifejezést Mácza a szociológiai iskolától köcsönözte. Az eredetiig V. M. Friese által alkalmazott terminus a művészi alkotások társadalmi meghatározottságára szolgált, ő is és a szociológiai iskola is ugyanis azt vizsgálta, milyen osztálynak vagy rétegnek a magatartása-pszichéje, illetve ezzel összefüggésben: ideológiája tükröződik egy-egy alkotásban vagy irányzatban. Ennek kimutatása szolgált azután alapul a művészi-irodalmi mozgalmak és stílusjelenségek társadalmi-szociológiai alapon való osztályozásához. A mai Európa művészeté-ben Mácza is ebben az értelemben használta ezt a terminust. (Más kérdés, hogy jóval differenciáltabban, figyelembe véve a marxi felépítményfelfogás többszörös áttételességét, s meghaladva ezáltal a
