Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Szilasi Vilmos portréjához (Tanulmányok a Babits-szerkesztette Nyugatban) - Szilasi Vilmos: Edmund Husserl

nyos oldalról megvilágosítja. Leleplezi. Mindezen egyes elemek: megjelenés, jelen volt, jelentkezés, jelentés, jelentkezésre felszólítás, leleplezés, konstruktívan összetartozók. Minden egyes momentumnak megvan benső törvényszerűsége, s megvan benső törvényszerűsége az „egész" összetartozásának, a jelenségnek. Sőt még többet is kell itt konstatálnunk. Azt, hogy a szó, a megszólítás és megszólaltatás szintén lényeges szerepet játszik a jelenségben. A Logosz, — a szó és az, amit a szó elmond, az értelem, hozzátartozik minden életjelenség alapszerkezetéhez. S hozzátartozik az Igazság is, — a Leleplezés; mert az igazság eredeti funkciója a leleplezés, az eltakartságból, elfedettségből kihozás. A görög aletheia szót pontosan avval fordíthatjuk le: Leleplezettség. A filozófia feladata az élet jelenségeit jelentkezésre szólítani, megjeleníteni, s úgy jelenteni hagyni, hogy jelentsék magukat, szóhoz juttassák jelentésüket. Mindez nem játék a szavakkal. Ellenkezőleg, a nyelv a maga radikális önbiztonságával legjobban vüágítja meg életünket. Nem játszunk a szavakkal, hanem megtanuljuk, amit a szavak rég tudnak. Husserl rendkívül sokat tanult a szavaktól, kik anyái és dajkái mindannak, amit magunkról tudunk. A Logische Untersuchungen első tanulmánya a Jel és Jelentés viszonyáról szól. Mintha a Logika átalakult volna Grammatikává. Valóban grammatikává, de azon nyelv grammatikájává, mely az élet nyelve. Husserl ezen nyelv első megértője és csodálatos biztonságú tolmácsolója lett. Mintha egy ismeretlen szókincs intuitív fantáziája előtt egyszerre megelevenedett volna, — a lélek titokzatos belső kultúrája, — egy soha még közvetlenül ki nem fejezett kultúra, távolabb eső tőlünk, mint akár az etruszkok ismeretlen nyelvű s megközelíthetetlen kultúrája — számára kifejthetővé és ábrázolhatóvá vált. E csodálatos ösztönű és izgatott impressziójú éleslátás, e kimondatlanul is tökéletesen megbízható intuíció szabadon mozgott a sok mindenféle ráépítménytől elfedett, sok bedőlt szóhalmaz és értelemtöredék romjaitól ismeretlenné vált alapkonstrukció vüágos és egyszerű szerkezetében. Módszere az archeológus kegyeletes víziója, ki a törmelékek logikátlan nivelláltsága alatt fölfedi az archaiont, a legrégebbi törvényszerűséget — s egyben az archét, az elsőt, a kezdetet, az elvet, mely minden konstrukcióban eleve és elvileg bennfoglaltatik. Értelme oly gondosan tapogatódzó, mint egy szobrász finom keze, és oly önzetlen és objektív, mint a fotográfus lencséje. Oly csodálatraméltó önfegyelmezéssel, mint Szokrateszé, keresztülvitte, hogy megtanulta csak a tényekhez tartani magát. Elsajátította a tények ökonómiáját: sem többet, sem kevesebbet láttatni, mint amennyi a fényjelenség karakterében megjelenik. Ezért sikerült a nagy vállalkozás, melynek feladatát vázoltuk: megvonni a fenomenológiának, a jelenségek jelentéstanának határvonalait, s megállapítani a tan módszerét. Ezért sikerült megszólaltam az életet jelenteni hagyni azt, ami benne magáról az életről, az emberről és a világról megvilágosodik. Érdemes e helyütt is, — látszólagos szárazságuk dacára is, — az alapvetőket azon analízisekből röviden ábrázolni, melyekben Husserl teljesítménye eleven